2 hét és indulás

Utolsókat rúgjuk Balatonlellén, és már gőzerővel megy a készülődés az utazásra.
Augusztus elején megvettük a repülőjegyet, azóta már lefoglaltuk a szállást az első pár napra (a haditerv, hogy ezalatt találunk valami fixet), sőt - hála az online csodának - már vonatjegyünk is van Luton-ból Londonba. Azért lassan alakul.
Keresem a munkát is, ma megkaptam az első interjú időpontomat, rögtön 11-re. :) Juhéj! Apró örömök az életben.
Napi bölcsességem ezzel kapcsolatban: "A munkakeresés olyan, mint a lottó ötös. Csak egyszer kell, hogy bejöjjön.". A nagy számok törvénye alapján, ha sok helyre elküldöm, akkor előbb utóbb sikerülni fog. Egyelőre elég menő helyekre küldözgetem, továbbra is hanyagolom a kávézós munkákat, hátha akad ebben a színvonalban valami. Az állás hirdetések közül nem egy dobogtatta meg a szívem. :)
Ezzel egy időben próbáljuk megorganizálni (milyen szép szó, főleg, hogy nincs is, de ha már beleírtam, itt hagyom) az utolsó egy hetet, amit itthon töltünk. Fergeteges élmény. Ide menni, oda menni, család, barátok, papírok, orvos, stb. Persze már látom, hogy nem fog minden beleférni, de most legalább annyira nem nyomaszt az érzés, hogy ha most nem intézem el, akkor egy évig biztosan nem lesz rá lehetőségem. Bár ki tudja, mikor jövünk legközelebb haza, de azért remélem egy éven belül sikerül.
Mindegy, akkor is nehéz, van esemény bőven, és néha még mindig úgy érzem, hogy ez nem is velem történik. Azért már nagyon várom, de egyéb értelmes gondolatom nem lévén, mára ennyi. :)

--
Szabó Ági

A kezdetek

Közel két hónapja már, hogy itt hagytam abba a blogot az Ági goes to USA-n, és bizony azóta pörögtek az események, ezért is nem volt túl sok időm a blogolásra.
A lellei kikötő éttermében ahol dolgozom még bő két hétig úgy teltek a napok, hogy észre sem vettük, eltelt lassan a nyár. Munka, alvás, kevés lazítás (de azért jó kis vacsorák a környék nagyon jó éttermeiben), nagyjából ezzel tudnám leírni. A nyár elején még nagyon friss szerelmünk azóta kicsit komolyabbá vált, bár az igazság, hogy már 1 hét után az volt. Kettő után összeköltöztünk, azóta így élünk, és jó, így jött hát az ötlet (korábban már ezt is írtam a másik blogon azt hiszem), hogy a hajós "álommunka helyett" az akkoriban beígért, azóta egyre inkább valóssággá váló londoni szép, közös életet válasszam.
Múlt héten, miután a sikeres nyelvvizsgáról értesítést kapott a párom, és ezzel az utolsó akadály is elgördült a sulija megkezdése elől, megvettük a repülőjegyeket is. Nagyjából itt tudatosult bennem, hogy igen, tényleg megyünk. Eddig olyan távolinak tűnt, és most hirtelen felpörgött a visszaszámláló, és már csak 25 napra vagyunk Londontól.
Ezúton is köszönöm mindenkinek az eddigi biztatást, a rengeteg jótanácsot, amit az itthoni és kint élő ismerőseimtől kapok, mindegyik aranyat ér, ugyanis életemben nem voltam még Londonban, és nem kevés kétség, félelem és feszültség van bennem emiatt. Persze megjártam már a Tengerentúlt,  de azért ez nem ugyanaz. Ott nem volt menekvés. :D Viccet félretéve, oda egy kész állással, kész papírokkal érkeztem, az ügyintézés szinte semmi nehézséget nem okozott, persze millió más meg igen, szóval akárhogy is, azért talán normális, ha most is izgulok és tartok ettől az új kihívástól.
Persze a legnagyobb különbség, hogy ide nem egyedül megyek, és lesz valaki, akire támaszkodhatok, hogy meg van az esély rá, hogy karácsonykor lássam a szüleimet, hogy kismillió régi ismerős él kint, stb-stb.
Látszik, hogy kicsit meg vagyok zavarodva, úgyhogy legyen is ennyi elég első bejegyzésnek. A következőben a konkrét ügyes-bajos dolgokat taglalom majd, ami a mostani mindennapjainkat kitölti. Lakásnézés, állás keresés, hivatalos papírok, miegyéb....
PP