Ági goes to UK: február 2014

2014. február 25., kedd

Nem sok semmi

Röviden így lehetne összefoglalni az elmúlt két hetet. Előre vetítem, nem vagyok túl jó passzban, és ennek főleg munkahelyi okai vannak. Röviden azért, mert az eddigi főnökünk átmegy egy másik hotelbe a csoporton belül, ami neki tök jó, meg előrelépés, meg minden, mi viszont ott maradtunk manager nélkül, és hát eléggé kaotikus ez az átmeneti állapot, van egy új, meg egy már nem annyira új, de nem is túl régi supervisor, meg egy régebbi, és ennyi. Igazából nincs még gazdája a háznak, mert az új manager csak március elején kezd, és ez egy eléggé stresszes időszak most. Rengeteg apró-cseprő faszság van, amiket én jól magamra veszek, ha van hozzá közöm, ha nincs, és ettől elég feszült vagyok. Meg amúgy is, egy új manager mindig agyhalál, ha túl simulékony, akkor azért, ha túl szigorú, akkor meg azért. Egyébként az összes feljebb lévő nő... ha még lenne kérdés. :) Volt olyan munkahelyem, ahol 7 főnököt éltem túl 2,5 év alatt, de mondjuk nem is kellett soha diétáznom a gyomorideg miatt...na de nem akarok előre károgni, majd meglátjuk mi lesz. Ezen kívül viszont nyit egy új szállodánk, ami miatt tengernyi új pozíció van, supervisori is, és én haladnék felfele, de abba az irányba most nem engednek, mert ugye nincs management az étteremben, így senki nem mehet el (mármint ha csak fel nem mondd, de annyira meg senki nem bolond, mert egyébként ez egy elég jó cég). A beosztásom is kaotikus, múlthéten pénteken kaptam meg például az ehetit, hétfő-kedd offal, amikor ugye Gábor egész nap suliban van, és a múltheti is ugyan ilyen volt, vagyis sehova se tudunk menni, mert reggeles vagyok, hétvégén meg estés. Szóval kicsit szívás most az egész. Nem nagyon van miről beszámolni, mert nem voltunk sehol.
Illetve de, múlt hét kedden Gábor régi barátja lépett fel a 100 nevű klubban az Oxford Circusnál, egy szóló gitáros-énekest kísért a banda, nagyon jó volt, minőségi, már amennyir én a zenei analfabetezimusommal ezt meg tudom ítélni. :) Jó volt kimozdulni, még úgy is, hogy másnap reggeles voltam.
Egyébként azt nem értem, hogy hogy lehet, hogy kint egy évig reggeles voltam, és nem csak hogy bírtam, de szerettem is, itt meg gyűlölöm, mert állandóan fáradt vagyok. Mondjuk ott nem 9 órás volt a shift, hanem maximum 8, nem fél óra az út haza busszal, hanem 10 perc kocsival, és nem voltam háziasszony is egyben (ez nem panaszkodás, tény), szóval így rögtön meg is válaszoltam a kérdést.
Mindenesetre rettenetes kondiban vagyok, úgyhogy ma (Gábor hosszas fülrágására) elmentem megnézni egy gym-et, és ha elég erős leszek, még járni is elkezdek, mert kivan a testem. Mint tudjuk az egész napos talpalás meglehetősen egysíkú mozgásforma, és én sem leszek fiatalabb, ergo erőt kellene gyűjtenem, hogy újra mozogjak. Istenem, a régi szép idők, amikor egy héten ötször-hatszor voltam edzeni. Mondjuk akkor meg azon kívül nem volt életem...
Bocsánat, hogy ide-oda ugrálok, igazából most magammal is beszélgetek. Millió dolog változott meg körülöttem, és valamiért olyan periódusban vagyok, hogy egész nap ezeken a dolgokon jár az agyam. Lassan fél éve, hogy itt vagyunk, és még mindig nehéz feldolgozni dolgokat, amik már nem úgy vannak, mint régen.
Egyébként egy témáról most is tudnék írni, az pedig a főzés.
Komolyan gondolkozom egy új Ági megfőzi Angliát blogon az Ági megfőzi Amerikát mintájára. Rengeteget főzünk ugyanis. Ennek több oka van, például, hogy imádunk enni, eléggé finnyásak vagyunk a kajára (értsd, szeretjük tudni mi van benne), nagyon sokat lehet rajta spórolni, mindig azt esszük, amit szeretnénk, és végül, de nem utolsó sorban: főzni jó! Sütni nem annyira, de abban is remekül fejlődök, és ezért gondolkozom egyre erősebben, hogy ha lenne rá igény, akkor nekiállnék megint. Nem alkotok világmegváltó recepteket, de tudom, hogy mennyire fontos, hogy az embernek legyen némi inspirációja, hogy ne mindig a bolognai-rakott krumpli - rántott hús háromszögben mozogjon (nem mintha ezek nem lennének tök jó kaják), de talán másnak adhatnék ötleteket én is. Kint élőknek, otthon élőknek egyaránt. Érdekes hatással vannak itt ránk a különböző konyhák, és néha egészen meglepően jó dolgok sülnek ki a különböző fúziókból. Mondjuk egy lájkkal meg lehetne dobni, ha szerintetek lenne értelme.

Tegnapi story, megtaláltam a tökéletes palacsinta receptjét (sokak szerint ahhoz nem kell ész, pedig de), sütöttem is kb 30 darab palacsintát, de a diós-mazsolás-csokis töleléket nem volt idő megcsinálni hozzá, mert közben hazaért Gábor, és mire hátrafordultam, már láttam, hogy a lekváron és kakaón kívül felesleges bármivel is erőlködnöm, mert mire kész lenne, addigra nem lenne mibe beletölteni. :D
Szintén megtaláltam a tökéletes kakaóscsiga receptjét, a tökéletes seafood risottot (tengeriherkentyűs rizottó), stb. Szóval kicsit ebben élem ki magam, a kreativitásomat. Megnyugtat, feltölt, és örömmel tölt el, főleg amikor ízlik a közönségnek. :)
És nem utolsó sorban, itt sokkal élvezetesebb jó (sőt kiváló) alapanyagokból főzni, mint Colorado-ban volt a műanyag cuccokból. :D

2014. február 11., kedd

5 hónapja itt

Bizony, már ilyen régen volt...

Az elmúlt eseménydús heteket (költözés, iskolai fellépésre lázasan készülődés, berendezkedés) most végre a jól megérdemelt egy hetes pihenés követi, aminek hála ma rávettt Gábor, hogy írjak végre blogot. :) Na nem mintha magamtól amúgy nem akarnék írni, csak amikor megint ennyi téma feltolódik, akkor nehezebb nekiállni.
Haladjunk akkor időrendben, és ugorjunk vissza egy hetet. 2-án megnéztük a Brick Lane Market-et, ami az eddigi egyik legőrültebb piacnak bizonyult. Designer market, mindenféle kézművesekkel, bolhapiaccal, zöldség árusokkal, fűszaggal, meg használtruha - itt szigorúan Vintage-nak hívják, és eléggé drága is - üzletekkel. Bővebb info róla angolul itt. Camdent szeretjük-imádjuk, ott viszonylag rendezetten egymás mellett van a Stables Market, a Camden Market, Camden Lock Market és az utcai árusok. A Portobello Roadon szintén az utca két oldalán (és néha a közepén), itt viszont még ezt a "rendszert" nem sikerült felfedezni, és amúgy is baromi nagy és hosszú az egész. Úgyhogy beszéljenek róla inkább a képek lejjebb.
Ugyanitt Gábor kiszúrta, hogy egy irányból sok ember jön, és biztos van ott valami, mire én mondtam, hogy tuti csak valami meccs, jobb esetben mise, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy nézzük meg, így kerültünk a híres Columbia road-ra és annak virágpiacára, ahová el is határoztuk, hogy a tavaszi mini-kert berendezéskor vissza is fogunk térni.

Február 6-án volt az, amire Gábor már régóta készült, az un. LEP (live event project) koncert, ahol a suliban alakított bandák adták elő 20-30 perces élő műsorukat három estén keresztül, ebből az övéké az utolsó este vége felé volt, így az előtte lévő két estét is koncerteken töltötte. (én sajnos nem tudtam menni, mert reggeles voltam egész héten, és az totál kicsinál, még úgy is, hogy az új lakásunknak hála ráérek 45 perccel később kelni, ami hajnalban elég nagy szó). Szóval két hét kb kiesett a kis életünkből, mert én folyton dolgoztam, ő meg folyton próbált, de meglett az eredménye, mert a műsoruk a Fuel for the Fire-rel elég jól sikerült, nagyon pozitív visszhangja volt, tekintsétek meg a rövidke videót alább, és szorítsatok, hogy a jövőben is minél sikeresebbek legyenek, ha a tervek szerint együtt maradnak. A pub ahol voltunk délen nagyon hangulatos volt, olyan igazi angol kocsma féleség, és a legnagyobb szerencse az volt, hogy a Northern line pont járt, a fene nagy 48 órás nyamvadt tube (metró) sztrájk alatt is, ami két napra megbénította Londont, és gyakorlatilag nem volt olyan metróvonal a tizenvalahányból, ami járt volna. Mindezt azért, mert néhány ticket office-t (jegyirodát) be akarnak zárni, és a munkásokat átenni más pozícióba, ez pedig nem tetszik a szakszervezeteknek, ezért sztrájkolnak, és hogy igazán vicces legyen, holnaptól megint 48 órán keresztül. Mindez egyes számítások szerint úgy 200 millió fontjába kerül a városnak, és ha csak az én service chargeom csökkenését veszem, a foglalások törlései miatt, végülis lehet, hogy a számítás helyes. Na de mi ezekhez a szakszervezeti dolgokhoz nem értünk....

A koncert utáni pénteket regenerálódással és az éléskamra feltöltésével töltöttük (értsd, Arthurral a nyanyatankunkkal elmentünk jónagyotbevásárolni), majd főztünk, és aludtunk. Szombaton a döglést kiegészítve sétáltunk egy nagyon a mellettünk lévő parkban, ami tényleg hatalmas! Szerintem a tizedét se jártuk be 2 óra alatt, viszont találkoztunk egy rakás nagyon aranyos és nagyon éhenkórász mókussal. :)
Vasárnap kinéztünk a Time Out-ban egy Yorkshire és nemtudommi Ale (helyi sör) fesztivált, így át is bumliztunk Kelet-Londonba, hogy megnézzük, de a pub-ban, ahol elvileg volt, csak konyhaszagot és import csapolt söröket találtunk, úgyhogy kissé csalódottan visszamentünk Camden-be, hogy a Stables Marketen való fél órás bolyongás (nem a remek turista információs rendszeréről híres az a hely) után megtaláljuk a helyet, ahol a másik kinézett program, a Fifty years with The Who kiállítás volt, ami szintén nem jelentett mást, mint egy club-étteremben kirakott képeket, amelyek közül némelyikhez a vasárnapi ebédelőktől hozzá sem lehetett férni, de legalább ittunk egy-egy jó cidert a The World's End (A világ vége) nevű pub-ban, ami állítólag a legnagyobb pub is egyben, valamint játszottunk cseresznyés félkarú rablón, ahol 95 pennyből nyertünk 1 fontot, de meg is álltunk a csúcson, és hazajöttünk. :) A nap tanulsága az volt, hogy nem árt óvatosan bánni a Time Out-ban ingyenesként hirdetett programokkal, és nem szabad túl sokat várni tőlük.

Ma viszont ugyaninnen választottunk, és ezúttal nem csalódtunk. A National Gallery-ben voltunk (ami egyébként szintén ingyenes) és azon kívül, hogy egy csomó tök menő :D (na, most milyen kultúrálatlanank tűnök) kép van, Monet, Manet, Picasso, Cézanne, Van Gogh, most egy speciális kiállítás van, és Van Gogh két Napraforgók című képe van egymás mellett kiállítva, tehát meg lehet nézni a két kép készítési technikája közötti különbségeket, megérte kiállni a 20 perces sort, mert lenyűgöző volt látni a világ egyik leghíresebb képét néhány centiméterről. Végül sétáltunk egyet a városban, megnéztük a parasztvakítás fellegvárát, az M&M Shop-ot, ahol minden normálisnak tűnő ember azonnal megbolondul a mesterséges csokiszag és színenként szétválogatott M&M drazsék láttán, majd a 13-as busz felső emeletének első ülésén ülve hazafele megcsodáltuk a belvárost a lenyugvó nap fényében.
Májkrémes-tojásos melegszendvicset ettünk, és teát ittunk hozzá, mint otthon gyerekkoromban.
így élünk mi itt. :) :) :)