Ági goes to UK: 5 hónapja itt

Bizony, már ilyen régen volt...

Az elmúlt eseménydús heteket (költözés, iskolai fellépésre lázasan készülődés, berendezkedés) most végre a jól megérdemelt egy hetes pihenés követi, aminek hála ma rávettt Gábor, hogy írjak végre blogot. :) Na nem mintha magamtól amúgy nem akarnék írni, csak amikor megint ennyi téma feltolódik, akkor nehezebb nekiállni.
Haladjunk akkor időrendben, és ugorjunk vissza egy hetet. 2-án megnéztük a Brick Lane Market-et, ami az eddigi egyik legőrültebb piacnak bizonyult. Designer market, mindenféle kézművesekkel, bolhapiaccal, zöldség árusokkal, fűszaggal, meg használtruha - itt szigorúan Vintage-nak hívják, és eléggé drága is - üzletekkel. Bővebb info róla angolul itt. Camdent szeretjük-imádjuk, ott viszonylag rendezetten egymás mellett van a Stables Market, a Camden Market, Camden Lock Market és az utcai árusok. A Portobello Roadon szintén az utca két oldalán (és néha a közepén), itt viszont még ezt a "rendszert" nem sikerült felfedezni, és amúgy is baromi nagy és hosszú az egész. Úgyhogy beszéljenek róla inkább a képek lejjebb.
Ugyanitt Gábor kiszúrta, hogy egy irányból sok ember jön, és biztos van ott valami, mire én mondtam, hogy tuti csak valami meccs, jobb esetben mise, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy nézzük meg, így kerültünk a híres Columbia road-ra és annak virágpiacára, ahová el is határoztuk, hogy a tavaszi mini-kert berendezéskor vissza is fogunk térni.

Február 6-án volt az, amire Gábor már régóta készült, az un. LEP (live event project) koncert, ahol a suliban alakított bandák adták elő 20-30 perces élő műsorukat három estén keresztül, ebből az övéké az utolsó este vége felé volt, így az előtte lévő két estét is koncerteken töltötte. (én sajnos nem tudtam menni, mert reggeles voltam egész héten, és az totál kicsinál, még úgy is, hogy az új lakásunknak hála ráérek 45 perccel később kelni, ami hajnalban elég nagy szó). Szóval két hét kb kiesett a kis életünkből, mert én folyton dolgoztam, ő meg folyton próbált, de meglett az eredménye, mert a műsoruk a Fuel for the Fire-rel elég jól sikerült, nagyon pozitív visszhangja volt, tekintsétek meg a rövidke videót alább, és szorítsatok, hogy a jövőben is minél sikeresebbek legyenek, ha a tervek szerint együtt maradnak. A pub ahol voltunk délen nagyon hangulatos volt, olyan igazi angol kocsma féleség, és a legnagyobb szerencse az volt, hogy a Northern line pont járt, a fene nagy 48 órás nyamvadt tube (metró) sztrájk alatt is, ami két napra megbénította Londont, és gyakorlatilag nem volt olyan metróvonal a tizenvalahányból, ami járt volna. Mindezt azért, mert néhány ticket office-t (jegyirodát) be akarnak zárni, és a munkásokat átenni más pozícióba, ez pedig nem tetszik a szakszervezeteknek, ezért sztrájkolnak, és hogy igazán vicces legyen, holnaptól megint 48 órán keresztül. Mindez egyes számítások szerint úgy 200 millió fontjába kerül a városnak, és ha csak az én service chargeom csökkenését veszem, a foglalások törlései miatt, végülis lehet, hogy a számítás helyes. Na de mi ezekhez a szakszervezeti dolgokhoz nem értünk....

A koncert utáni pénteket regenerálódással és az éléskamra feltöltésével töltöttük (értsd, Arthurral a nyanyatankunkkal elmentünk jónagyotbevásárolni), majd főztünk, és aludtunk. Szombaton a döglést kiegészítve sétáltunk egy nagyon a mellettünk lévő parkban, ami tényleg hatalmas! Szerintem a tizedét se jártuk be 2 óra alatt, viszont találkoztunk egy rakás nagyon aranyos és nagyon éhenkórász mókussal. :)
Vasárnap kinéztünk a Time Out-ban egy Yorkshire és nemtudommi Ale (helyi sör) fesztivált, így át is bumliztunk Kelet-Londonba, hogy megnézzük, de a pub-ban, ahol elvileg volt, csak konyhaszagot és import csapolt söröket találtunk, úgyhogy kissé csalódottan visszamentünk Camden-be, hogy a Stables Marketen való fél órás bolyongás (nem a remek turista információs rendszeréről híres az a hely) után megtaláljuk a helyet, ahol a másik kinézett program, a Fifty years with The Who kiállítás volt, ami szintén nem jelentett mást, mint egy club-étteremben kirakott képeket, amelyek közül némelyikhez a vasárnapi ebédelőktől hozzá sem lehetett férni, de legalább ittunk egy-egy jó cidert a The World's End (A világ vége) nevű pub-ban, ami állítólag a legnagyobb pub is egyben, valamint játszottunk cseresznyés félkarú rablón, ahol 95 pennyből nyertünk 1 fontot, de meg is álltunk a csúcson, és hazajöttünk. :) A nap tanulsága az volt, hogy nem árt óvatosan bánni a Time Out-ban ingyenesként hirdetett programokkal, és nem szabad túl sokat várni tőlük.

Ma viszont ugyaninnen választottunk, és ezúttal nem csalódtunk. A National Gallery-ben voltunk (ami egyébként szintén ingyenes) és azon kívül, hogy egy csomó tök menő :D (na, most milyen kultúrálatlanank tűnök) kép van, Monet, Manet, Picasso, Cézanne, Van Gogh, most egy speciális kiállítás van, és Van Gogh két Napraforgók című képe van egymás mellett kiállítva, tehát meg lehet nézni a két kép készítési technikája közötti különbségeket, megérte kiállni a 20 perces sort, mert lenyűgöző volt látni a világ egyik leghíresebb képét néhány centiméterről. Végül sétáltunk egyet a városban, megnéztük a parasztvakítás fellegvárát, az M&M Shop-ot, ahol minden normálisnak tűnő ember azonnal megbolondul a mesterséges csokiszag és színenként szétválogatott M&M drazsék láttán, majd a 13-as busz felső emeletének első ülésén ülve hazafele megcsodáltuk a belvárost a lenyugvó nap fényében.
Májkrémes-tojásos melegszendvicset ettünk, és teát ittunk hozzá, mint otthon gyerekkoromban.
így élünk mi itt. :) :) :)