quick news

Minden oké, nincs netünk, okt 9-től talán lesz, de az se biztos. Faszkivan. Jelentkezem, amint tudok. Addig türelmet kérek.
Puszi

No internet - no blog

No az van, hogy az internet még mindig nincs bekötve a lakásba, ezért elég nehézkes blogolni, vagy bármilyen módon kapcsolatba lépni a külvilággal.
Legjobb barátunk és partnerünk a Costa Café sem elég ahhoz, hogy rendszert vigyünk ezekbe a dolgokba, egyelőre. Talán jövő hét végére beköltözik hozzánk is a civilizáció. Erről jut eszembe egy ide illő kép:

Röviden összefoglalva az elmúlt hetet:
Múlthét hétfőn megkezdődött a company induction, ami a cég bemutatásáról, papírok intézéséről és hasonlókról szól, nagyon kellemesen telt, jókat ettünk, bemutatták a hotel láncot, az éttermeket, majd kedden egy F&B training volt, ami speciálisan az éttermekben dolgozóknak szólt, service standardeket, probléma kezelést és hasonlókat ölelt át, szintén bemutattak egy hotelt, a Soho-ban ebédeltünk, életemben először részese lehettem egy afternoon tea-nek, eléggé menő volt.
Szerdán hajnal 6.30-kor kezdtem, szép új uniform és a supervisorom várt. Az első nap nem úgy telt, ahogy elképzeltem, kissé hűvösebbek itt a kollégák, mint odakint voltak, plusz eléggé kaotikus volt a reggel, korai vendégekkel, ketten is frissek voltunk a 3 fős team-ből, szóval kicsit örültem amikor vége lett a napnak, de azóta egyre jobb, lassan feltalálom magam önállóan, megtanulom majd, amit meg kell, és utána meglátjuk milyen lesz. A fizetés korrektnek tűnik, megszakadni nem kell, sok magyar van, pl az egyik supervisorom is, ők jófejek, de lassan majd a többiek is megismernek, aztán gondolom alakul, egyelőre messzemenő következtetéseket nem akarok levonni, inkább hagyom, hogy menjenek a dolgok. A lemondott interjúkról, amikre már nem mentem el, miután felvettek, még mindig van olyan, aki azt írta, hogy bármikor szóljak, ha valami nem stimmel és reméli, hogy fogunk még együtt dolgozni, ez azért legalább annyira pozitív, mint 4 nap alatt állást találni egy menő designer hotel láncnál.
Gábornak elkezdődött a suli - ha őszinte szeretnék lenni, túl sokat nem értek abból, ami ott zajlik, de már az is elég, ha ő élvezi, és abban pedig biztos vagyok, hogy a legjobb helyen van. Kell ennél több? :)
Természetesen neki is vannak magyar társai.
Voltunk Camden-ben egy koncerten, ahol a tanárok/oktatók bandái zenéltek, minőségi volt. Döbbenet, hogy itt a beléptetésnél megkérdezik, hogy diák vagy-e, és ha azt mondod, hogy igen, azt minden egyéb nélkül elfogadják, és mehetsz tovább a diákjegyeddel. Értelemszerűen senkiben nem merül fel, hogy úgy spóroljon 1 fontot, hogy hazudik. Na jó, az igazi döbbenet, hogy ezeken döbbenünk meg, pedig valahol ez lenne a dolgok normális rendje. Mint a normálisan működő tömegközlekedés, ahol tényleg az a megálló következik, amit kiírnak/bemondanak, vagy a szemetelés (nem szemetelés, hogy pontos legyek), stb. Nem tudom elégszer leírni, hogy sokakkal ellentétben, mi élni jöttünk ide, nem gyűjtögetni, hogy majd Neverlandben egyszer elkölthessük minden megtakarításunkat két nap alatt. Persze mindenkinek szíve joga úgy, és ott élni, ahogy és ahol akar, plusz mindenkinek mások a céljai, csak a trollok kedvéért hangsúlyozom, hogy a miénk ez. És lehet szeretni, meg nem szeretni Londont, nyilván az idő rövidsége miatt még erről sem tudok nyilatkozni, de esetleg meg lehet próbálni pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, ha már úgy tűnik itt nem rakja ki a lábát senki eléd, ha vadidegenként megérkezve elindulsz valamilyen úton. De nem ragozom túl, csak így blogírás közben mindig rámtörnek ezek a mély filozofikus gondolatok.
Vidámabb: voltunk tegnap kirándulni - ahogy a fb fotók is tanúsíthatják - tényleg, lájkoljátok az Ági goes to UK-t Facebookon is.
Először a Temze partján sétálgattunk pár órát a Queen's Walk-on, megnéztük a Tower Bridge-t, a London Bridge-t, a Borough Market-ot (életveszélyesen jó illatok vannak ott), a The Globe-ot, bár túlzott turistáskodásba nem mentünk bele, ráérünk még.
Ezután elmentünk ismét Camden-be, ahol a marketben bolyongtunk és ettünk. Háááááát az valami egészen elképesztő hely. Iszonyat sok ember, millióféle nemzet konyhája, török, görög, spanyol, dél-amerikai, ááááh, elképesztő. Annyira az, hogy ennek egyszer majd ha lesz normális telefonom, normális fényképezővel, egy komplett fotós blogbejegyzést fogok szánni. Vagy többet.
Néhány fényképet most is csináltam, de messze nem adja vissza a hely hangulatát. Kipukkadtunk.
Ma dolgoztam, szokásos Costa Soy Cappucinomat iszogatva képernyőre vetettem ezt a bejegyzést, és most el is köszönök. Holnap offos vagyok, kedden dolgozom, majd szerdán megint off, és utána 4 reggeli shift (vagy több, a jövőheti beosztástól függően) egyhuzamban.
Pusz

Welcome in India

Minden péntek 13-án kezdődött… A nap eleje teljesen jól indult, délutánig nem volt programunk, egy második körös interjú és a lakás deposit letétele lett megbeszélve délutánra-estére.
Az interjú valószínűleg jól sikerült, mert az F&B manager rögtön a találkozó után felhívott, hogy beszélt a GM-rel és felajánlanák a head waitress pozíciót. :O Először egy pillanatra elbizonytalanodtam, tudván, hogy még van 4-5 lebeszélt interjúm és próbamunkám szuper hotelekbe és éttermekbe, de aztán rájöttünk, hogy ez a legmagasabb pozíció, jó fizetést ajánlottak, plusz hallottam már a láncról ismerőstől, kicsi a hely, sokkal könnyebb kitűnni, stb-stb. Szóval semmi nem indokolta, hogy ne mondjak igent, így rögtön beszéltem is újra a managerrel, és már küldte is a HR az e-mailt, hogy mikor és hol jelenjek meg company induction-ra hétfőn… Ez volt a nap jó része.

A nagy örömködés után elindultunk „kedves barátunkhoz”, akivel előző este megbeszéltük, hogy 7re ott vagyunk a pénzzel, hogy lefoglaljuk a tök jó környéken (azok kedvéért, akik tudják: Ealing Broadway-nél) lévő szobát. Amikor a metróállomásra értünk (továbbiakban station), írtunk a fószernak, hogy akkor mennék, ekkor közölte, hogy sajnos mivel nem fizettük ki a depositot, a szobát kiadta…. WTF??? Itt kezdtük el sejteni, hogy az adott szó e városban túl sokat nem ér. Kissé megzuhantunk, és elkezdtünk egy bevásárlóközpontban nekiállni lakást találni, sikerült is ezzel este 10-ig eltölteni az időt. Bár próbálkoztunk az easyroommate.co.uk-val, a rightmove-val, és korábban már a gumtreevel is, valahogy egyik sem jött be, ezért egy ismerős tanácsa alapján ráálltunk a spareroom-ra. Vettünk is szépen előfizetést, hogy ne csak mezei tagok legyünk (ez később még fontos lesz).

Néhány lakásnézést le tudtunk szervezni, majd hulla fáradtan hazaértünk a konzervdoboz méretű easyhotel szobánkba (az elején standard mozgáskorlátozott szobában laktunk, de át kellett költözni egy small-ba, ami nagyjából lefelezte az amúgy is max 12nm-es szobaméretet) és azzal a tervvel, hogy szombaton folytatjuk, ügynökségeknél kopogtatunk, kidőltünk.

Reggel az első angliai laundry meglátogatása után neki is álltunk, több-kevesebb sikerrel, kimentünk arra a környékre, ahol korábban néztünk lakást, de hamar kiderült, hogy ügynökségeken keresztül azonnal szinte biztosan nem lesz szobánk, így maradt volna tovább a privát vonal, ha a spareroom nem éppen 14-én dönt úgy, hogy összeomlik, és egész nap használhatatlan lesz. Murphy barátunk dolgozott aznap keményen.

Közben otthonról kaptunk egy londoniaprós hirdetést, Wembley Central-nál felújított kiadó szobákról egy magyar srácon keresztül, aki hívott is, így ezt is útba ejtettük. Hátőőőőő…. Elsőre összenéztünk, és határozottan kijelentettük, hogy nem, a környék miatt. Ugyanis konkrétan, mintha Indiába költöznénk. Mindenhol indiai és keleti ruhaboltok, vega kajáldák, bazárok, fehér ember sehol, bár az utcák ahol a ház is van rendezettek, jó autók parkolnak, az első benyomás elég necces volt. A lakás viszont korrekt. Még választhattunk szobát, így kinéztük a kert kapcsolatos, leghátsót, szép világos, teljesen jó, de gondoltuk még megnézzük a másikat a Finsbury Parknál.

Ezzel át is utaztunk Indiából Afrikába. És amúgy a csajt is így hívták, aki hirdette a lakást. 12. emeleti tágas, szép, világos lakás volt, hibátlan, 5 percre a metrótól (a másik 15-tel szemben), 900 font per hó, plusz némi rezsi, 800 font deposit, anyja neve kétpéldányban, bankszámlakivonat, miegyéb. De mondtuk, hogy vinnénk, most. A csaj 5kor azt mondta, hogy várjunk 6ig, mert van még egy érdeklődő, de visszaszól. Vártunk, majd közölte, hogy várjunk 8ig, mert még egy párnak megmutatná. Itt kezdtünk kiakadni, hogy akkor már semmi sem jó??? Az sem, ha ott van a zsebedben a pénz, és fizetni akarsz, az sem, ha nem? Ezen a ponton felhívtuk a magyar srácot, hogy akkor jönnénk, és elindultunk haza a konzervdobozunkba. Még oda sem értünk, jött az sms, hogy kivehetjük a lakást. Itt kezdődött elölről a fejfájás, hogy akkor most mi legyen, mit csináljunk, ez jobb, bla-bla-bla, majd arra jutottunk, hogy hazaérve csinálunk egy táblázatot és beszéljenek a számok. A pénz-idő együtthatókat végigmérve India nyert, így már biztosak voltunk benne, hogy ide jövünk, de azért a biztonság kedvéért ezt Afrikával csak akkor közöltük, amikor már itt voltak a bőröndjeink.

Azóta berendezkedtünk, voltunk Ikeában, szerencsére még fuvart is kaptunk a sráctól, meglepően kedves, bár végülis ebből él. Csak elég fura, hogy magyar magyarnak segít…
A szobánk ki lett festve, ki van takarítva, a konyha-fürdő még takarítás alatt, holnap jön a másik 4 lakó is, pontosabban egy fiatal srác még itt van, ő elvileg egy franciával fog lakni, és ezen kívül még egy magyar pár lesz. Nem kevés, főleg egy fürdőre, de valamit valamiért. Anyagilag ezzel egyelőre sokkal jobban jövünk ki, mint bármi mással, és végre van egy biztos pont, ahonnan elindulunk, és ahová megérkezhetünk. Ez mindennél többet ér.

Holnap 9.30-kor már jelenésem van, és kicsit izgulok, a beszámoló majd mindenképp érkezik.
Összességében az elmúlt három nap nagyon megviselt minket, fizikailag is és lelkileg is, mindketten nagyon feszültek voltunk ettől az egész mizériától, hogy nem tudtuk mi lesz, hol lesz, hogyan lesz. Őrült nehéz helyzet, el sem tudom képzelni azok mit kezdenek magukkal, akik még angolul sem tudnak, netán jóval bizonytalanabb anyagi háttérrel jönnek ki. Tényleg nagyon kemény, és értékelni kell szerintem mindenkit, aki ezt megoldja.

Mindenesetre most az óriás IKEA-s paplanunk alatt úgy érzem, egy szintet már léptünk felfele, úgyhogy el is teszem magam, hogy holnap a toppon legyek, és arról számolhassak be, hogy az egyébként ocsmány esős időjárás ellenére miért is szeretem már most az itteni életünket.
Jó éjt

Csütörtök

Reggel megint egy interjúval nyitottam, ahogy írtam is. Nagyon jó volt, úgy érzem minden interjúval jobban belejövök, be is hívtak második körre az F&B managerhez head waitress pozíció, nem lenne rossz. Jövőhéten sem pihenünk, Marriott, Hyatt Regency interjúk várnak szálloda fronton, egy michelin csillagos hely étterem fronton, plusz ugye a próbanapok. Remélem jól sikerül minden, nem lenne rossz, ha én válogathatnék, de azért nem bízom el magam, egyelőre nagyon élvezem, hogy olyan helyekre járhatok, ahová el sem tudtam volna eddig képzelni. Mindenhol nagyon pozitív tapasztalataim voltak, ma például már szinte tudtam mikor, mit fog kérdezni a HR-es csajszi, és persze szépen nyomtam is a Broadmoorban megtanult kliséket, csak úgy csillogott a szeme. :) Hiába, azért a jó training megteszi a hatását. Ha egyik sem jön be - amit azért nagyon remélek, hogy nem így lesz - már akkor is óriási, hogy ezeket a szituációkat megtapasztaltam.
Sajnos a lakásnézés annyira nem sikerült, mert az ingatlanosokat, akikkel hetekkel ezelőtt lebeszéltük a háznézést, e-mailben nem sikerült elérni, utána hívtuk őket, hogy akkor mi itt, ők hol, mire rám rakta a csaj a telefont, hogy mindjárt visszahív. Azóta is várjuk... Szóval a London Accomodation nevű szervet kerüljétek nagy ívben. Ma délután megyünk megint szétnézni lakás/szoba fronton egy sráccal, kíváncsian várjuk.
Az időnk nagy részét még mindig ez tölti tehát ki, interjú, internetezés többnyire egy Costa-ban, sétálgatás a városban, ilyesmik. Pihenni, vagy konkrétan várost nézni eddig nem nagyon sikerült, de azért jó néhány helyen voltunk, és nagyon élvezem ezt a pörgést. Továbbra is tetszik a város, bár nyilván egy viszonylag szűk részén mozgunk. És igen, eddig minden nap esett az eső, de a fura, hogy nem zavar, van esernyő, van kabát, ez meg csak víz. :) És azért a Napot is láttuk párszor, úgyhogy egyelőre jól elvagyok.
Élvezem a metrózást, bármilyen bonyolultnak is tűnt elsőre, azért van benne logika, mondjuk nyilván segít Gábor tájékozódási képessége, majd akkor ugrik a majom a vízbe, mikor szerdán már külön-külön kell mennünk, mert neki is kezdődik a suli. Annyira várom már azt is, mert az megint egy vízválasztó lépés lesz, végre az is beélesedik, és remélem mindketten gyorsan megtaláljuk a helyünket, hogy aztán gőzerővel építhessük az életünket.
Néha utólag jutnak eszembe részletek, vagy akkor sem, mert annyira sok az élmény, az újdonság, hogy csak kavarog minden a fejemben, de összességében nagyon jól érzem magam, nagyon jól sikerült az első 2 nap, boldog vagyok, hogy meghoztam ezt a döntést, és most együtt vagyunk itt. Teljesen más megvilágításba helyez mindent, és ez nagyon felszabadító érzés.

2. Nap

Elnézést, hogy a címeket nem cifrázom túl... :)

Ma elég hatékonyak voltunk, aminek hála  már hulla fáradtak vagyunk, úgyhogy rövid leszek. Egyúttal kérem mindenki türelmét a fél órás skypeolásokig, talán hétvégére már rendeződnek a soraink. Egyelőre a lakás keresés és az interjúk minden időnket kitöltik. 

Ma egy Broadmoor kaliberű, talán 2x-3x drágább szállodában kezdtem, próba órákra megyek kedden, gyönyörű, nagyon menő, de nem full time, nem garantált a 40 óra. A másik egy francia étterem, szintén menő helyen, nagyon szimpatikus az egész, szerdán megyek próbára.

Néztünk két lakást is, mindkettô tök jó, jó környèken, jó árakon, holnap még folytatjuk a reggeli interjúm után, ami a Sohoban lesz.

Minden ok, aggódni nem kell, amint lesz idő, jelentkezem bővebben is. 

Imádjuk egymást, eszünk, alszunk is, az élet szép! :)))

Jó éjt!

Ja, ettünk fish&chipset, ittunk csapolt Guinesst és cidert. :)

Első nap

Kissé még kómásan, bár végre emberi mennyiségű alvás után megpróbálom összefoglalni az első napunkat.

6kor indultunk lisztferihegyről, és itteni idő  szerint fél 9kor már vonaton voltunk Lutonból a városba. Sajnos a Kings Cross-on nem találtuk a 9 és 3/4-ik vágányt, úgyhogy a Roxfort helyett az Earls Court-ig jöttünk elfoglalni a szobánkat, ahol vasárnapig leszünk. Easyhotelben lakunk, ami annyira nem, de az elhelyezkedéséhez képest eléggé olcsó. Kaptunk egy nagyobb (értsd kb 12nm) mozgáskorlátozott szobát, tekintettel a 4 db, mintegy 100 kg összsúlyú bőröndünkre (aminek hála amúgy izomlázam van, még úgyis, hogy többnyire a kerekeiken gurulva hoztuk őket). Eléggé minimál. Ellenben tiszta, a belvárosban van, ahonnan gyorsan elérjük amit kell,  és aludni pont jó.

Az korai becsekkolás után tettünk egy felderítő sétát, és ettünk egy fincsi hamburgert. Ez utóbbi azért fontos momentum, mert amerikai földön is ez volt az első elfogyasztott ételem, és ezek szerint szerencsét hoz! :D Ja van már UK telefonszámunk is, és az O2nak hála az utcán használható wifi hálózat. Az elég menő, nem? :)

Az életmentő délutáni alvás után egy nagyon fura (nem szokványos, de nem rossz értelemben vett fura) étteremben voltam interjún a Covent Gardennél. Meglátjuk mi lesz, jófej volt a hapsi, de nyilván nem egy ember jelentkezik és nekem sem ez a legnagyobv favoritom, viszont tény, hogy munka=pénz, az meg nem árt, ha van. :D

Utána a belvárosban sétáltunk, vettünk esernyőt (!), voltunk a Trafalgar Square-e, a Picadilly Circus-nál, az Oxford Streetnél. Az első nap után azt kell mondjam  tetszik ez a hely. Jó, nyilván nem a belvároshoz kell mindent mérni, de az emberek tök normálisak, megértik amit mondunk (na jó, ez annyira nem lep meg), működnek a dolgok (szeretem pl ezt a metro hálózatot, mókás, bár egyszerűnek nem mondanám), és úgy általánosságban szimpatkus. Biztos vannak negatívumai, és tény, hogy nem is olcsó, de az első nap után ezek nem annyira érdekelnek. Annyi minden van amit látnunk, tapasztalnunk és tennünk kell, de időnk bőven van, és csak most kezdődik el. Kicsit még olyan, mintha nyarlnánk. :)

3 nap - ohlalaaaaaa már csak EGY!!!!

Time goes fast. Ha ezt a közhelyet még 100x nem írtam le, egyszer sem, de annyira igaz. Alig hogy (vééégre) ott hagytuk a Balatont, és máris finishbe érkezett a rohanj-pakolj-indulj hetünk. 3 nap és ilyenkor már Londonban leszünk. Most épp megyünk az Alföldre, hosszú idő után - és hosszú időre sajnos - egy puszit adni anyunak és mamának, ezt pedig holnap egy érdi túra követi a másik családnál. Sajnos az már végképp esélytelen, hogy Tirolba is kijussunk.

Ezt a postot szombaton kezdtem el írni, de azóta is csak rohant az idő, így nem befejezem, inkább frissítek. 

A hétvége nagyon jól sikerült, a sírások ellenére is. Azt hiszem azért az normális, hogy mindkettőnket megviselnek ezek a napok és az eddigi életünk felszámolása, bármennyire is nagy reményekkel és tervekkel vágunk bele az újba. 

A cuccok ide-oda mozgatása, a dobozolás, bőröndbe pakolás bennem is az otthontalanság érzését erősíti, bármennyire is tudom, hogy ezek csak tárgyak, és nem ezek miatt lesz valamiből otthon. Mégis.... Nehéz elhagyni a megszokott dolgokat, az érzést, hogy tudod, hol és miben főzöd meg a reggeli kávéd, hogy éjjel vakon kitalálsz a mosdóig, hogy mindig van valami a hűtőben, ami aktuálisan életmentő, stb. Ez valószínűleg a következő 1-2 hónapban nem lesz így. Végigèltem már egyszer, nem volt túl jó, de el kell fogadni. Most ezerszer jobb a helyzetem, hiszen egy fix pont biztosan lesz, bármi is  történjen, és ha ő ott van, akkor túlzottan nagy baj nem lehet velünk.

No de ennyi ömlengés elég is volt, térjünk vissza a realitás talajára. 

Tudjuk, hogy Londonra az iskola miatt esett a választás, ahol Gábor tanulni fog, ezzel pedig - bár pont annyira nem akartam soha oda költözni, mint Amerikába - már kezdek megbarátkozni. Egyszerű okai vannak, amiket elfogadok a sok károgás, közhelyes negatívumok mellett is mint, hogy rossz az idő, drága, nagy, stb. Tény, nyilván. De szerencsére a boldogság nem azon múlik, hogy hány órát utazol a metrón vagy, hogy 110 vagy 260 napot süt-e a Nap. Sokkal inkább számít, hogy mennyi lehetőséged van tanulni, fejlődni, dolgozni, szórakozni, hogy egy ilyen nemzetközi közösség mennyire elfogadó, nyitott és inspiráló. 

Nem nyaralni megyünk, hanem megdolgozni az álmainkért, amik itthon mindig azok naradnának, de egy ilyen közegben már lehet céloknak nevezni őket. 

Millió határátkelő véleményét, tapasztalatait és siránkozását olvastam végig, tudom tehát, hogy nem akarjuk csinálni, és tudom, hogy még ha nem is úgy tűnik, a lehetőségekhez mérten felkészültünk. Tőke, tehetség, tapasztalat, gondolkodásra való képesség, nyelvtudás, alázat és leginkább az akarat ami velünk van. Nem a kolbászból levő kérítésért és nem is a segélyért megyünk, talán ennyi realitás érzék már megvéd minket a nagy csalódásoktól.

Az első három napon már négy konkrét interjúra megyek, belvárosi luxus szállodákba és éttermekbe, további két helyen várják, hogy a kiérkezésemkor telefonáljak. Nem nagyképűsködök, csak mondom, hogy mindezt baráti ötlet és tanácsok alapján (köszi J&P!!! és mindenki <3 ), de önerőből hoztam össze, ahogy Gábort sem a szép szemeiért vették fel a suliba.

Így is ki lehet menni, meg úgyis, hogy "majd lesz valami munkám". És mèg ha nem is sikerülnek, akkor is mögottem lesz az interjú tapasztalat, és mindazok a megtanult dolgok, amiket még Coloradoban szedtem össze.

Izgulok-e?

Persze.

Hiszek-e?

Igen.

Holnap felszáll a gépünk és onnantól csak előre lesz út.

Élő közvetítés szeptember 10-től Londonból!