Welcome in India

Minden péntek 13-án kezdődött… A nap eleje teljesen jól indult, délutánig nem volt programunk, egy második körös interjú és a lakás deposit letétele lett megbeszélve délutánra-estére.
Az interjú valószínűleg jól sikerült, mert az F&B manager rögtön a találkozó után felhívott, hogy beszélt a GM-rel és felajánlanák a head waitress pozíciót. :O Először egy pillanatra elbizonytalanodtam, tudván, hogy még van 4-5 lebeszélt interjúm és próbamunkám szuper hotelekbe és éttermekbe, de aztán rájöttünk, hogy ez a legmagasabb pozíció, jó fizetést ajánlottak, plusz hallottam már a láncról ismerőstől, kicsi a hely, sokkal könnyebb kitűnni, stb-stb. Szóval semmi nem indokolta, hogy ne mondjak igent, így rögtön beszéltem is újra a managerrel, és már küldte is a HR az e-mailt, hogy mikor és hol jelenjek meg company induction-ra hétfőn… Ez volt a nap jó része.

A nagy örömködés után elindultunk „kedves barátunkhoz”, akivel előző este megbeszéltük, hogy 7re ott vagyunk a pénzzel, hogy lefoglaljuk a tök jó környéken (azok kedvéért, akik tudják: Ealing Broadway-nél) lévő szobát. Amikor a metróállomásra értünk (továbbiakban station), írtunk a fószernak, hogy akkor mennék, ekkor közölte, hogy sajnos mivel nem fizettük ki a depositot, a szobát kiadta…. WTF??? Itt kezdtük el sejteni, hogy az adott szó e városban túl sokat nem ér. Kissé megzuhantunk, és elkezdtünk egy bevásárlóközpontban nekiállni lakást találni, sikerült is ezzel este 10-ig eltölteni az időt. Bár próbálkoztunk az easyroommate.co.uk-val, a rightmove-val, és korábban már a gumtreevel is, valahogy egyik sem jött be, ezért egy ismerős tanácsa alapján ráálltunk a spareroom-ra. Vettünk is szépen előfizetést, hogy ne csak mezei tagok legyünk (ez később még fontos lesz).

Néhány lakásnézést le tudtunk szervezni, majd hulla fáradtan hazaértünk a konzervdoboz méretű easyhotel szobánkba (az elején standard mozgáskorlátozott szobában laktunk, de át kellett költözni egy small-ba, ami nagyjából lefelezte az amúgy is max 12nm-es szobaméretet) és azzal a tervvel, hogy szombaton folytatjuk, ügynökségeknél kopogtatunk, kidőltünk.

Reggel az első angliai laundry meglátogatása után neki is álltunk, több-kevesebb sikerrel, kimentünk arra a környékre, ahol korábban néztünk lakást, de hamar kiderült, hogy ügynökségeken keresztül azonnal szinte biztosan nem lesz szobánk, így maradt volna tovább a privát vonal, ha a spareroom nem éppen 14-én dönt úgy, hogy összeomlik, és egész nap használhatatlan lesz. Murphy barátunk dolgozott aznap keményen.

Közben otthonról kaptunk egy londoniaprós hirdetést, Wembley Central-nál felújított kiadó szobákról egy magyar srácon keresztül, aki hívott is, így ezt is útba ejtettük. Hátőőőőő…. Elsőre összenéztünk, és határozottan kijelentettük, hogy nem, a környék miatt. Ugyanis konkrétan, mintha Indiába költöznénk. Mindenhol indiai és keleti ruhaboltok, vega kajáldák, bazárok, fehér ember sehol, bár az utcák ahol a ház is van rendezettek, jó autók parkolnak, az első benyomás elég necces volt. A lakás viszont korrekt. Még választhattunk szobát, így kinéztük a kert kapcsolatos, leghátsót, szép világos, teljesen jó, de gondoltuk még megnézzük a másikat a Finsbury Parknál.

Ezzel át is utaztunk Indiából Afrikába. És amúgy a csajt is így hívták, aki hirdette a lakást. 12. emeleti tágas, szép, világos lakás volt, hibátlan, 5 percre a metrótól (a másik 15-tel szemben), 900 font per hó, plusz némi rezsi, 800 font deposit, anyja neve kétpéldányban, bankszámlakivonat, miegyéb. De mondtuk, hogy vinnénk, most. A csaj 5kor azt mondta, hogy várjunk 6ig, mert van még egy érdeklődő, de visszaszól. Vártunk, majd közölte, hogy várjunk 8ig, mert még egy párnak megmutatná. Itt kezdtünk kiakadni, hogy akkor már semmi sem jó??? Az sem, ha ott van a zsebedben a pénz, és fizetni akarsz, az sem, ha nem? Ezen a ponton felhívtuk a magyar srácot, hogy akkor jönnénk, és elindultunk haza a konzervdobozunkba. Még oda sem értünk, jött az sms, hogy kivehetjük a lakást. Itt kezdődött elölről a fejfájás, hogy akkor most mi legyen, mit csináljunk, ez jobb, bla-bla-bla, majd arra jutottunk, hogy hazaérve csinálunk egy táblázatot és beszéljenek a számok. A pénz-idő együtthatókat végigmérve India nyert, így már biztosak voltunk benne, hogy ide jövünk, de azért a biztonság kedvéért ezt Afrikával csak akkor közöltük, amikor már itt voltak a bőröndjeink.

Azóta berendezkedtünk, voltunk Ikeában, szerencsére még fuvart is kaptunk a sráctól, meglepően kedves, bár végülis ebből él. Csak elég fura, hogy magyar magyarnak segít…
A szobánk ki lett festve, ki van takarítva, a konyha-fürdő még takarítás alatt, holnap jön a másik 4 lakó is, pontosabban egy fiatal srác még itt van, ő elvileg egy franciával fog lakni, és ezen kívül még egy magyar pár lesz. Nem kevés, főleg egy fürdőre, de valamit valamiért. Anyagilag ezzel egyelőre sokkal jobban jövünk ki, mint bármi mással, és végre van egy biztos pont, ahonnan elindulunk, és ahová megérkezhetünk. Ez mindennél többet ér.

Holnap 9.30-kor már jelenésem van, és kicsit izgulok, a beszámoló majd mindenképp érkezik.
Összességében az elmúlt három nap nagyon megviselt minket, fizikailag is és lelkileg is, mindketten nagyon feszültek voltunk ettől az egész mizériától, hogy nem tudtuk mi lesz, hol lesz, hogyan lesz. Őrült nehéz helyzet, el sem tudom képzelni azok mit kezdenek magukkal, akik még angolul sem tudnak, netán jóval bizonytalanabb anyagi háttérrel jönnek ki. Tényleg nagyon kemény, és értékelni kell szerintem mindenkit, aki ezt megoldja.

Mindenesetre most az óriás IKEA-s paplanunk alatt úgy érzem, egy szintet már léptünk felfele, úgyhogy el is teszem magam, hogy holnap a toppon legyek, és arról számolhassak be, hogy az egyébként ocsmány esős időjárás ellenére miért is szeretem már most az itteni életünket.
Jó éjt