Ági goes to UK: London

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 14., szombat

Valentin napi special edition

Mivel épp egyedül vagyok itthon, mert a szerelmem dolgozik, a mai nap ideálisnak tűnt egy új bejegyzés megírására. Már el sem kezdek magyarázkodni, hogy miért ez a nagy szünet a blogbejegyzések között. Ilyenkor mindig csak egy régi ismerősöm megjegyzése jut eszembe, még akkorról, amikor Amerikába készültem, BZ akkor valami ilyesmit mondott: "na, kíváncsi leszek meddig fogsz blogot írni, mert úgyis beleszürkülsz a hétköznapokba pár hónap alatt". Akkor nem volt igaza, az Ági goes to USA viszonylag jól ment egy évig, amíg vissza nem tértem, és értelmét nem vesztette. A mostani helyzet viszont más, itt nincs végső határidő, egyelőre nem tervezünk sehová se menni, főleg vissza nem Magyarországra, így tényleg a mindennapokra való berendezkedés töltötte ki az időnket, főleg a legutóbbi költözés óta. Jelentem, ez nagyon jól sikerült, hála a viszonylag nagy térnek és annak, hogy végre némileg több pénz áll rendelkezésünkre, ideköltözésünk óta rengeteg mindent vásároltunk, ami minimum nélkülözhetetlen a mindennapokban, plusz Gábor fél dobszerkója is kiköltözött, így biztos, hogy a következő költözéskor (ami remélem nem mostanában lesz), majd kamiont kell hívni. :) De hát így megy ez. Mindenesetre sokkal komfortosabb így. A munkahelyeink változatlanok, én már több mint fél éve a luxus szentélyben vagyok, kicsit ott is beszürkültek a hétköznapok, és a karácsonyi hajtás (értsd: november-december végig) őrület volt, de meg is látszott az eredmény a januári fizetésen, úgyhogy nem panaszkodhatok. Amúgy is ez egy tipikusan olyan hely, hogy szereted, nem szereted, kussolsz, mert a bankszámlád meggyőz, és valahol ezt is várják el tőled. Lehet kicsit durván hangzik, de ez az igazság. Egy két elvetemült őrültet leszámítva nem tudok sok olyanról, aki szívből, mindennel együtt szereti a szálloda és vendéglátóipart. Mindenki tudja, hogy mik az árnyoldalai (munkaóra, munaktempó, stressz, stb), de én például akármerről is nézem, semmi máshoz nem értek. Néha azt mondom, bár választottam volna más szakmát, és most ülhetnék valami cuki kis irodában, de nem tettem, és most már nem is tudom mi mással foglalkozhatnék, arról az időről és energiáról nem is beszélve, amit abba fektettem, hogy ehhez, amit csinálok, úgy-ahogy értsek. Szóval erről ennyit.
Egyébként a kis életünk folyik a medrében, próbáljuk a szabadnapjainkat összeszervezni és hasznosan tölteni, hogy ne itthon üljünk, amikor London még mindig annyi mindent tartogat. Novemberben például családlátogatás volt, és igyekeztünk minnél több mindent megmutatni a városból, közben magunk is meglepődtünk újra mindenen. Akkor nem sikerült, mert óriási sor volt, és szakadt az eső, de azóta például sikerült bejutnunk a Natural History Museum-ba, ami elképesztően jó. Én ilyenkor mindig gyereknek érzem magam, meg úgy, mintha egy National Geographic dokumentum filmben lennék, imádok nézelődni és új dolgokat megtudni.
Azt már párszor szintén említettem, hogy Londonban még az is nagyon jó, hogy millió dolog ingyenes, például ugye a parkok, múzeumok, a látnivalók bizonyos részei, vagy egésze, és van egy csomó templom (pl a St. Paul's is, ahol még misére is be lehet menni), szóval aki itt nem tudja elfoglalni magát, az magára vessen.
Haladva az időben, a novemberi szabadság után a Karácsony szinte hipp-hopp eljött, végig dolgoztuk-hajtottuk mindketten. A decembert egy olyan mértetű betegséggel kezdtem, amilyenre nem is emlékszem, mióta az eszemet tudom. 39.5 fokos lázzal kezdődött, ami eltartott majdnem 3 napig, utána jött az összes többi tünet, 4 nap betegszabadság, orvos, aki rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy szedjek paracetamolt, mást nem nagyon tud csinálni (na ez egyébként egy külön sztori, hogy itt a paracetamol az ulitmate csodaszer, olyan, mint az US-ben az aspirin. Akármi bajod van, ez a két szer mindenre jó.... ) Ez elhúzódott kb 10 napig, amiből három napig nem volt hangom sem (rögtön azután, hogy már nem volt állandóan lázam), majd amikor a hangom visszajött, elkezdtem köhögni, de úgy igazán. Mondanom sem kell, hogy a fentiek mindegyike igen nagy előny egy étteremben dolgozva. Úgy kellett könyörögnöm, hogy a decemberi teltházas napok kellős közepén hagy csináljak olyan munkákat, amihez nem kell a vendéghez beszélni és/vagy közel menni. Nehezen hevertem ki az biztos, bármi is volt, valaki behozta a munkahelyre, aztán szétterjedt, mert szinte mindenki átesett rajta. Szenteste kora estig mindketten, én pedig Karácsony napján is dolgoztam, úgyhogy nálunk 26-27-én volt ünnep. Fura, de igazából ehhez is hozzá lehet szokni. Vicces, amikor a vendégek sajnálkoznak, hogy Te dolgozol, holott őmiattuk vagy ott. Erre aztán nehéz szép és udvarias választ kreálni, de muszáj. :) Az évet egy laza 6-18-ig tartó műszakkal fejeztem be, ami után az ünneplés az volt, hogy bementünk a lakótársunkkal meg a barátnőjével Gábor munkhelyére, és megvártuk amíg végzett, koccintottunk, beszélgettünk, majd hazajöttünk. Szerencsére az újévi dolgozás megúsztam, mert annál csak Valentin napkor utálok jobban dolgozni (nem véletlen egybeesés, hogy ma is itthon vagyok szabadságon...) Na nem azért, mert egész nap romantikázni akartam, hanem mert utálok enyelgő párocskáknak rozé pezsgőt töltögetni. :D De tényleg, és a hosszú évek szinglisége megkeményített annyira, hogy már életem párja mellett se érdekeljen a Valentin nap. Bullshit az egész, és mi minden nap szeretjük egymást, úgyhogy a felárazott vörösrózsát meghagyom másnak. :) (ezt muszáj volt elmondanom)
Az új év szintén roham tempóban telik. Januárban is volt egy pár nap szabim, amit regenerálódással töltöttünk, most is van pár és márciusban is lesz, amikor is megyünk Bordeaux-ba, amit nagyon várok, leszámítva, hogy a francia tudásom a chardonnay-merlot-bon apetite-re korlátozódik.
Szóval ennyi dióhéjban az unalmas hétköznapjainkról, gondolkozom, hogy van-e olyan téma, amit külön is érdemes lenne fejtegetni, és igazából van, épp a minap olvastam a "határátkelőn" amihez én is tudnék ezt-azt hozzáfűzni, plusz mindig késztetést érzek, hogy magyarországi aktuál politikai dolgokról nyilatkozzak, de aztán mindig lebeszélem magam, és próbálom meggyőzni, hogy az minket már nem érint, az már nem befolyásol, már nem az a hazánk, de igazából ez nem mindig sikerül. Na de mára tényleg ennyi volt a mese, zárul a mókatár. nem ígérek semmit, de azért néha figylejétek a blogot kedves megmaradt olvasóim. :)

2014. június 8., vasárnap

És az élet már éppen kezdett unalmassá válni, amikor....

... a feje tetejére állt minden. Ami miatt se kedvem, se időm nem volt blogot írni. Igazából most sincs, de azt gondolom, a hűséges olvasók megérdemlik, hogy némi hírt adjak magunkról. Sajnos a blog sok mindenre jó, de sok mindent nem jó leírni benne, mert ki tudja, hogy ki, hol és mikor használja fel ellened, úgyhogy nagyvonalakban vázolom csak mi a helyzet.

Szóval hol is kezdődött, januárban elköltöztünk az első helyről, Wembley-ből, ahol a lakótársakon át a macskán keresztül a penészig sok mindennel meggyűlt a bajunk. Az új helyen jól éreztük magunkat, közel is volt, imádtuk a közeli parkot, de úgy látszik május a változások hava volt, úgyhogy megint költözünk. Londonban ilyen az élet. Komolyan gondolkozom, hogy azután hogy, az elmúlt egy évben kb nyolcszor költöztünk, már ki sem kellene pakolni a bőröndöket. :) De hát ez van, szépen lépésről lépésre majd egyszer talán eljutunk addig, hogy egy "saját" (értsd nem másokkal megosztott) kis kertes valamit bérelünk a hatodig zónában (mert közelebb valószínűleg megfizethetetlen) (az igazi álmainkban veszünk), addig meg marad ez. A változás jó. Azt mondják.

A munkahelyem is elég stresszes volt az utóbbi időben, még februárban történt egy manager váltás, és azóta sok dolog változott, néhányan felmondtak, és ezek miatt már nagyon nem éreztem jól magam ott, próbáltam feljebb küzdeni magam, és úgy tűnt, hogy sikerül is, de végül ismét visszautasítottak, és nem kaptam magasabb pozíciót, pedig mindent megtettem érte. Ez éppen elég volt, és elkezdtem új munkát keresni, és a lehető legjobb pillanatban kaptam is. Igazi álom hely, az egyik legjobb hotel Londonban, nagyon angol, nagyon luxus, nagyon-nagyon-nagyon örülök és még jobban izgulok, hogy ott dolgozhatok majd. Óriási kihívás és lehetőség, rettentő izgatott vagyok, a hónap végén kezdek, rögtön a költözés után. Közben pedig ugyanazon a napon, amikor én új munkát kaptam, végre Gábor is kapott egy jó kis részmunkaidős bartender munkát egy tök jó pub-ban a belvárosban, pont olyat, amilyet elképzelt. A suli és a gyakorlás, meg a jövőre való koncentrálás mellett épp ilyenre van szükség ahhoz, hogy kicsit nagyobb anyagi biztonságban legyünk, de maradjon idő a zenére is. Jó hajtós, pörgős hely, én mindenesetre nagyon büszke vagyok rá, mert még mindig nem elfelejtendő, hogy alig egy éve kezdett el angolul tanulni, és mára már minden helyzetben megállja a helyét. A suli lassan a végéhez ér, lesz ismét koncert, amit szintén nagyon várok. A múltkor pedig egy másik bandával játszott egy pub-ban is, ami az első "hivatalos, nem iskolai" fellépése volt, és szerintem nagyon jók voltak. Nem csak azért mert egyébként baromira elfogult vagyok.

Júliusban haza látogatunk egy rövid, de annál zsúfoltabb "nyaralásra", kicsit aggódom, mert tényleg rengeteg mindent kell belepréselni abba az alig 8 napba, de nincs túl sok választási lehetőségünk.

Remélem, hogy pár héten belül újra minden egyenesbe áll, kicsit több időnk lesz, és végre megint jó kis londoni élménybeszámolókat és turista leírásokat írhatok itt nektek, mert higyjétek el, nagyon szeretnék inkább azokról beszélni. De mostanában szinte még a boltba lemenni sincs időnk, nem hogy bármit megnézni.

ígérem, amint tudok, jelentkezek.

Viszont ami mindennél fontosabb,és a legjobb dolog, ami májusban történt: egy évesek lettünk. Egy éve (valójában már egy éve és egy hónapja) ugyanúgy és jobban, és mindegy mi történik, mi akkor is együtt vagyunk és együtt küzdünk meg mindenért. Csak ezt számít.

2014. május 15., csütörtök

Tavasz és Science Museum

A bejegyzés ismét rendkívül friss lesz, mint ahogy megszokhattátok. Ezek a képek április 25-én készültek, de legalább idén, nem tavaly. Ha-ha-ha. Olyan vicces kedvemben vagyok, hogy csak na.

Szóval a tájképek, amiket láthattok, azok a Golders Hill parkban készültek, mikor kizöldelt, az ugye itt van hozzánk közel, így legtöbbször oda megyünk el futni, vagy sétálni. Bár az egy tizedénél tovább még mindig nem jutottunk, mert hatalmas, de talán a lepke-házat sikerül valamikor megnézni. A remek beosztásomnak hála mostanában nem nagyon megyünk sehová, ezért igyekszem az emlékeimből szemezgetni. Azok, amik nem tájképek, a Science Museum-ban (Tudomány múzeum, szép magyarosan) készültek, ami egy nagyon jó hely South Kensington városrészben, ahol viszonylag sok múzeum található viszonylag közel egymáshoz. A meglepő nevű, Exhibition street-en (kiállítás utca magyarul, ebből is látszik, hogy az angoloknak van humora. Szóval itt van a Natural History Museum (Természettudományi Múzeum, a következő uticél), és a Victoria and Albert Museum is, ami inkább galéria, szóval szépművészeti jellegű. Már magáért South Kensingtonért is megéri elmenni, mert gyönyörű, bár igazi londoni esős időben voltunk ott, de a múzeumok mindegyike nagyon jó programnak tűnik. Mellesleg a többségük, és főleg az állandó kiállítások ingyenesek. 3-4 órát töltöttünk el, rácsodálkozva mindenre, mint a gyerekek, de még valószínűleg visszamegyünk, főleg mert az öt szintből 2 le is volt zárva, tehát bőven van még nézni való. Nektek pedig most itt egy-két kép, illusztrációnak. Én pedig külön bejegyzésben folytatom a mondandómat...

Elég nagy repülőgép motor

Farm, ahol élünk

LOL

Még egy néhány lóerős repülőgép motor

Be-repülő

Antarktisz-járó, a volánnál Amundsen

Egy szelet Boing

2014. április 19., szombat

Húsvét

Hála az itteni szokásoknak, és annak, hogy Nagy Péntek munkaszüneti nap, volt 3 egymást követő szabadnapom, ami mozgalmasan telt.

A csütörtököt fodrásznál töltöttük, korán kelés után, Gábornak igazították csak a haját, mintegy 45 percben, mert már kedden levágták, az enyémet viszont akkor vágták, és szerintem állati jó lett, de laza 4 órát töltöttem ott. Mindezt persze ingyen, Toni&Guy minőségben. London, mi így szeretünk. Ez viszont kicsit átírta az aznapi tervünket, ami Borough Market látogatás lett volna, így csak bevásároltunk, és összeütöttünk Jamie (Oliver) nyomán egy klassz guacamoles, csirkés tortillát, majd bedőltünk az ágyba. Pénteken viszont sikerült odaérnünk. A történet ott kezdődött, hogy Gábor pár hete elkezdett rápörögni a Húsvétra, legnagyobb aggodalma pedig az volt, hogy honnan lesz sonka és torma. Elkezdtünk tehát céltudatosan nézelődni, és egyre aggasztóbb lett a kép, mivel egyáltalán nem meglepő módon se sonka, se (friss)torma nem volt sehol az általunk rendszeresen látogatott supermarketekben. Bár a torma (horseradish), mint olyan, eléggé népszerű, de a sonka abban a formájában, ahogy mi képzeljük, nagyon nem az, itt ugyanis Húsvétkor leginkább bárányt esznek. Szóval arra jutottunk, hogy vagy a Borough-n vagy sehol... Nem túl hosszú nézelődés után rá is akadtunk a kincsekre. Először a füstölt elsőcsülökre, amit szinte nevetséges áron , 5,5£-ért vettünk, és tökéletesen megfelelt az elvárásainknak, hogy alkalmas legyen tormával és tojással húsvéti reggelinek. Megfőztük, és nagyon finom, kellemesen sós (nem annyira, mint az otthoniak), füstöst, a lefagyasztott leve pedig remek lesz lencsefőzelékbe.

Ezután meglátogattuk kedvenc zöldségesünket, a Turnipborough-t, aminél jobb, és drágább nem hiszem, hogy van Londonban. Valószínűleg a tormára is ezért nem írták ki az árát, így előidézve azt, hogy ne csak a reszeléskor , de már a fizetéskor is könny szökjön a szemünkbe. 8,80 £-t 60 dkg-ért, az úgy 5-6000 forintos kilónkéti ár... Igen, tudom, kár volt kiszámolni. Na de egyszer van Húsvét, és hát az íze, mint az aranyé... :D Trükk a reszeléshez, ha kontaktlencsét viselsz, nem csípi a szemed, legalábbis ezt tapasztaltam. Na de viccen kívül, nagyon finom lett minden, még a mazsolás kalács is, amit Gábor sütött, meg az én epres-málnás kosárkáim, és a spárgaleves. Vizuális effektek alább...

Úgyhogy tegnap a sütés-főzés után boroltunk be az ágyba, mint a kis gömböcök...

Ma londoni városnézést terveztünk, mert már amúgy is rég voltunk, így a Temze partján tettünk egy kört. A London Eye-nál olyan sor volt, hogy azt nem is hittük el. Amúgy is csurig van a város. Mondjuk érthető, nagyon szép, zöldel minden, tisztaság van, tele van programokkal, nem esik (még), úgyhogy igazi turista paradicsom most (is). De hát ezért is szeretjük.

Voltunk még a Berwick street-en, ahol a Record Store Day keretein belül volt happening, ami arról szól, hogy a (bakelit) lemezboltok ünneplik magukat, egy olyan korban, amikor már szinte senki nem vesz hanghordozót. Mindez élő zenével, a szokásos street food (utcai kajások), ruha és zöldségárusokkal körített market hangulatban, a Soho közepén.

Sajnos nekem holnaptól megint munka, de elvileg jövőhéten 4 szabadnapom lesz, úgyhogy talán kibírom valahogy, bár néha nem egyszerű...

Lassan el is teszem magam ismét, tényleg, mint valami nyugdíjas, pedig biztos lenne még mit mesélni, de majd kitalálom és megírom hamarosan.

Addig is boldog nyulat és sok locsolót mindenkinek!

Répák a fán

Húsvétoló Simpson

Berwick RSD14

2014. március 24., hétfő

Az elmúlt egy hónap

Ez volt az első hónapforduló (10-én), amikor csak akartam, de nem volt erőm írni. Elnézést. Meglehetősen eseménydús, itt-ott nem túl vidám (a feltorlódó, szűnni nem akaró otthoni problémák miatt) volt az elmúlt hónap, ugyanakkor mint eddig is minden nehézség, ez is csak közelebb hoz minket egymáshoz.

Bár tudnám, hogy mikor leszünk végre elég távol ahhoz, hogy nyugodt életünk lehessen.

No de elég legyen a borús felütésből, jöjjenek a vidámabb, érdekesebb részek. Igyekszem emészthető és rövid pontokba szedni.

Fodrász

Szerintem elmondtam már párszor, hogy London nem egy olcsó hely, ezért az alábbi alapvető fontosságú törvényt alkottuk meg: "ha gazdag nem vagy, hülye ne legyél". Szóval a novemberi legutóbbi fodrásznál járásom után eléggé nagy késztetést éreztem egy újabb hajvágásra, de őszintén szólva a 30-40 fontnál kezdődő belépő szintű fodrász nem túlzottan nyerte meg a tetszésem. Főleg mert ezért a pénzért csak korrekt, de nem túl jó hajvágást kapunk. Ám egyik este beütött az isteni szikra, még pedig ha London tele van Vidal Sassoon, Tony&Guy és hasonló kaliberű szalonokkal, akkor vajon nem lenne-e jobb ott hajat vágatni? Hát dehogynem. És nem lenne-e jobb, ha nem kellene 150-200 fontot fizetni érte, hanem ingyen lenne? Hát dehogynem! így lett belőlünk tehát hajmodell, és így van most mindkettőnknek szuper menő hajvágása, meg vagy 50 font értékű szalon hajápoló szettje. Szerintem vicces. :) Nem hiszem, hogy mostanában fizetni fogunk hajvágásért. :)

Farmers market

Az új lakás egyik legjobb tulajdonsága, hogy tök jó köryéken van, ami tiszta, rendezett, és szerdán és szombaton is van a közelben termelői piac. Ebből az egyik valamivel kisebb, Swiss Cottage-ben van, és többnyire kifőzdék vannak, néhány zöldséges, pék, húsos, ilyesmik.

A másik a West Hampstead Farmers Market, ahol szintén ilyen kis standok vannak, de valamiért ez egyelőre szimpatikusabb, és eddig minden amit vettünk nagyon finom volt. Isteni almákat lehet venni, fogalmunk sincs milyen fajták, de mind zamatos, lédús, vettünk már kolbászt (nem olyat, ami otthon a kolbász, hanem ez a pici, sütni való, amit az angol reggelihez is esznek), sajtot, saláta mixet (érdekes, hogy a bolti 2 nap alatt megdöglik, ez viszont egy hétig bírta), kenyeret (Tomibakery a nevük, de nem tudtuk még kideríteni, hogy magyarok-e, szerintem nem, viszont nagyon jó kenyereik vannak, meg túrós batyu, ami viszont eléggé gyanús). Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy mennyire jó, hogy itt vannak ilyenek, és az emberek csak úgy mennek, veszik a portékát, haza viszik és élvezik. Szombaton például csak lefutottunk, vettünk ezt-azt, aztán hazasétáltunk. A legfurább mégis az, hogy itt valószínűleg az ÁNTSZ befalcolna, ha látná, hogy nincs a kenyerek előtt leheletvédő fal, a húsok sima jégakkun csücsülnek egész délelőtt, és nincs pénztárgép sem, de még nyugta sem. Mégsem vág át senki senkit, nem ad el senki romlott terméket, se rosszat, hát ilyesmik...

A piacokon kívül találtunk egy remek fish&chips-est is, Nautilus a neve, itt van tőlünk 10 percre, ahol a jó időnek hála valamelyik este elfogyasztottunk két fél bálnát zsírpapírba csomagolva, jó nagy adag ecetes sültkrumplival egy padon ülve. :)

Mókusok és a tavaszi séta

Még valamikor eléggé március elején voltunk egy óriásit sétálni a belvárosban, a St. James parkban leheveredtünk a fűre és élveztük a korai meleget. Gyönyörű itt minden, zöld, tele van minden nárcisszal, krókusszal (ezt így írják?), meg mindenféle tavaszi virágokkal (el tudjátok ezt képzelni, hogy nem lopják le a virágokat, és nem árulják egy "százasé'" a metró megállóban???, pedig nem!). Elképesztő. És tényleg csodálatos, annyira szép itt most minden, virágoznak és rügyeznek a fák, nagyon tavasz van. Az idő is eléggé kegyes most hozzánk, azt hiszem a héten csak kétszer vagy háromszor esett, de egyébként viszonylag sokat süt a nap, bár ha éppen nem, akkor hideg van, ami fura, mert ahogy említettem a hónap elején huszonpár fok volt. Ja, és a legfontosabb, végre sikerült mókust etetni, kézből! :) Videó is készült, nem kamu. :D Annyira cukik, a mellettünk lévő Golders Hill Park-ban is van egy csomó, meg egy mini állatkert, gyűrűs farkú lemúrokkal (aka atom makik, Julien-nel, a legnagyobb királlyal természetesen), vadkacsákkal, szamarakkal. Elég menő, tekintve, hogy ez egy közpark, ami egyébként akkora, hogy egy 2,5 kilométeres körrel a tizedét sem futjuk be.

Apropó futás, szerencsére rákaptunk, és az elmúlt hetekben viszonylagos rendszerességgel mentünk le futni, ami jó érzés, és meglepően sok energiát ad a mindennapokban.

Kis közjáték, hogy először, amikor elmentem egyedül futni, akkora flow hatalmasodott el rajtam, és úgy el voltam varázsolva, hogy bejöttem a kulccsal a lakásba, majd azzal a lendülettel elhagytam. Nem vicc. Azóta sincs meg. Egy egész délutánt töltöttem a felkutatásával, de sehol sem találtam, így a vége egy zárcsere-kulcsrendelés lett, legnagyobb örömömre. Bár azért arra büszke vagyok, hogy miután a lakótársammal előző este szétszedtük a zárat, másnap egyedül ki tudtam cserélni. Juhú! :D

A suli és a munka mindkettőnknek eléggé megterhelő fizikailag is és szellemileg is, a többiről nem is beszélve, ezért az a napi 20-40 perc szinte a nyugalom szigete, amikor elmegyünk futkározni egyet, és feltöltődunk a zöldben. Nyálasan hangzik, de tényleg így van. És valahogy a napok is értelmesebbnek tűnnek, ha nem 11-kor kelünk fel, hanem addigra már hazaérünk a futásból.

Suli

Gábornak már véget ért a 2. term is (itt nem szemeszterek vannak, hanem harmadok), tehát közeleg a finish. Megint vizsgával zárultak, ami elég sokat kivett belőle, szokás szerint rengeteg gyakorlással készült, készül. Még nincsenek eredmények, de remélem jól sikerültek. Na jó, biztos vagyok benne, hogy igen. Lassan beérni látszik a rengeteg befektetett munka is, mindkettőnk részéről, de még sehol sem tartunk, úgyhogy továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk. Itt semmit nem adnak ingyen. Sem szó szerint, sem átvitt értelemben.

Tortasütés

Gábornak szülinapja van ma, így hosszas tervezés és újragondolás után (a fondantal bevont dob formájú tortáról lemondtam, technikai okok miatt, egyelőre) egy classic csokitortát dobtam össze bbc goodfood-os receptből, amiket mostanában amúgy is nagyon szeretek. Érdekes, hogy itt sikerül úgy recepteket írni, hogy azok működjenek is. Az egyetlen hibát azzal követtem el, hogy elhittem, hogy a karácsonykor 2 fontért vett tortaformából nem fog kifolyni a meglehetősen folyós massza. De.

Szerencsére viszonylag időben észrevettem, és még meg tudtunk menteni azzal, hogy átöntöttük egy arra alkalmasba, és bár kicsit lapos lett, azért az enyém. (vagyis a Gáboré) És az íze... hmmmm. Eredetileg csokoládé krémmel (ganache) kellett volna tölteni, de ehelyett málna lekvárt választottunk, és csak kívülről vontam be a csokival, a tetejét pedig csokoládé forgáccsal szórtam meg. Némi fejlesztést még elbír a külalak, de süti fronton már elég jó vagyok. Vagy, hogy még szerényebb legyek, sütiben IS már elég jó vagyok. :)

Szülinapi vacsi

Mivel már több, mint fél éve vagyok a cégnél, ezért egy újabb juttatást használhattam fel, ami egy film club voucher volt. Ez annyit tesz, hogy megnézhettünk egy filmet (mivel a másik kettőt már láttuk, amit tegnap vetítettek volna a másik két hotelben, ezért a The Monuments Men-t választottuk. Ez az egy hiba volt...) és utána elfogyaszthattunk egy három fogásos isteni vacsorát egy pohár borral. A film tényleg borzalmas. Semmiképp ne nézzétek meg, főleg ne moziban. Még a szuper kényelmes, bőrfoteles, bekészített popcorn-os, designer vetítő teremben is botrányosan sz@r, és nem is értem, hogy olyan színészek, mint Matt Damon vagy Kate Blanchet, hogy adták hozzá a nevüket. Biztos volt az a pénz... :D Na de ez azért nem rontott az est hangulatán, az étel pedig isteni volt. Előételnek én csirke és bacon terrine-t ettem aszalt szilvával és salátával, Gábor grillezett fetát szintén salátával. A főétel beef escalope volt, amit megkíséreltem lefordíttatni google translate-tel, és marhahús szeletet dobott ki. És valóban az volt. :) Gyönyörű mediumra sütve, szépen felszeletelve, vajon futtatott zöldségekkel és kívül roppanós, belül puha petrezselymes újburgyonyával. Desszertnek Gábor sajt tálat választott, amin a birsalma sajt olyan volt, mint a cseresznye a tejszínhab tetején, én pedig egészségem megőrzése okán, a laktózmentes málna és eper sorbetnál maradtam. Mindezt egy jó pohár Chablis kísérte. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, és azért az ilyenekért tudom szeretni ezt a céget. :)

Ma, a szülinap reggeli futással, majd reggelivel indult, ami után elültettük a tegnap a Columbia Road Flower Market-en vett (híres, utca hossznyi vasárnapi virágpiac) fűszer növénykéinket (rozmaring, kakukkfű, snidling és menta) és kitettük őket az ablakba, most pedig várjuk, hogy növekedjenek és sokasodjanak. :) Ebédeltünk, sütiztünk, és pihentünk. Az élet ilyenkor kerek. Minden nehézség ellenére is próbáljuk boldogan, az egyszerű dolgok szépségét megélve élni, szerelemben.

Házi tészták - West Hampstead Farmeres Market

Vegyék-vigyék

Tori & Ben's farm - kolbász variációk, marha és bárány

Fresh Fish

Házi piték (pie) és sütik minden ízben

Zöldség, virág, egyenesen a termelőtől

Szombati életkép

Reggel még ficánkoltak

Swiss Cottage marketről, francia füstölt sajt, kacsamájas és friss rozskenyér

Pékség

Fokhagyma minden mennyiségben

Virágmező a St. James parkban

Éledező természet

Találtunk egy "kisebb" yacht kikötőt London közepén

Mokesz

Főfogás

Oscar

Napoznak a kis drágák

A rövid életű csokitorta

Nyamm

2014. február 11., kedd

5 hónapja itt

Bizony, már ilyen régen volt...

Az elmúlt eseménydús heteket (költözés, iskolai fellépésre lázasan készülődés, berendezkedés) most végre a jól megérdemelt egy hetes pihenés követi, aminek hála ma rávettt Gábor, hogy írjak végre blogot. :) Na nem mintha magamtól amúgy nem akarnék írni, csak amikor megint ennyi téma feltolódik, akkor nehezebb nekiállni.
Haladjunk akkor időrendben, és ugorjunk vissza egy hetet. 2-án megnéztük a Brick Lane Market-et, ami az eddigi egyik legőrültebb piacnak bizonyult. Designer market, mindenféle kézművesekkel, bolhapiaccal, zöldség árusokkal, fűszaggal, meg használtruha - itt szigorúan Vintage-nak hívják, és eléggé drága is - üzletekkel. Bővebb info róla angolul itt. Camdent szeretjük-imádjuk, ott viszonylag rendezetten egymás mellett van a Stables Market, a Camden Market, Camden Lock Market és az utcai árusok. A Portobello Roadon szintén az utca két oldalán (és néha a közepén), itt viszont még ezt a "rendszert" nem sikerült felfedezni, és amúgy is baromi nagy és hosszú az egész. Úgyhogy beszéljenek róla inkább a képek lejjebb.
Ugyanitt Gábor kiszúrta, hogy egy irányból sok ember jön, és biztos van ott valami, mire én mondtam, hogy tuti csak valami meccs, jobb esetben mise, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy nézzük meg, így kerültünk a híres Columbia road-ra és annak virágpiacára, ahová el is határoztuk, hogy a tavaszi mini-kert berendezéskor vissza is fogunk térni.

Február 6-án volt az, amire Gábor már régóta készült, az un. LEP (live event project) koncert, ahol a suliban alakított bandák adták elő 20-30 perces élő műsorukat három estén keresztül, ebből az övéké az utolsó este vége felé volt, így az előtte lévő két estét is koncerteken töltötte. (én sajnos nem tudtam menni, mert reggeles voltam egész héten, és az totál kicsinál, még úgy is, hogy az új lakásunknak hála ráérek 45 perccel később kelni, ami hajnalban elég nagy szó). Szóval két hét kb kiesett a kis életünkből, mert én folyton dolgoztam, ő meg folyton próbált, de meglett az eredménye, mert a műsoruk a Fuel for the Fire-rel elég jól sikerült, nagyon pozitív visszhangja volt, tekintsétek meg a rövidke videót alább, és szorítsatok, hogy a jövőben is minél sikeresebbek legyenek, ha a tervek szerint együtt maradnak. A pub ahol voltunk délen nagyon hangulatos volt, olyan igazi angol kocsma féleség, és a legnagyobb szerencse az volt, hogy a Northern line pont járt, a fene nagy 48 órás nyamvadt tube (metró) sztrájk alatt is, ami két napra megbénította Londont, és gyakorlatilag nem volt olyan metróvonal a tizenvalahányból, ami járt volna. Mindezt azért, mert néhány ticket office-t (jegyirodát) be akarnak zárni, és a munkásokat átenni más pozícióba, ez pedig nem tetszik a szakszervezeteknek, ezért sztrájkolnak, és hogy igazán vicces legyen, holnaptól megint 48 órán keresztül. Mindez egyes számítások szerint úgy 200 millió fontjába kerül a városnak, és ha csak az én service chargeom csökkenését veszem, a foglalások törlései miatt, végülis lehet, hogy a számítás helyes. Na de mi ezekhez a szakszervezeti dolgokhoz nem értünk....

A koncert utáni pénteket regenerálódással és az éléskamra feltöltésével töltöttük (értsd, Arthurral a nyanyatankunkkal elmentünk jónagyotbevásárolni), majd főztünk, és aludtunk. Szombaton a döglést kiegészítve sétáltunk egy nagyon a mellettünk lévő parkban, ami tényleg hatalmas! Szerintem a tizedét se jártuk be 2 óra alatt, viszont találkoztunk egy rakás nagyon aranyos és nagyon éhenkórász mókussal. :)
Vasárnap kinéztünk a Time Out-ban egy Yorkshire és nemtudommi Ale (helyi sör) fesztivált, így át is bumliztunk Kelet-Londonba, hogy megnézzük, de a pub-ban, ahol elvileg volt, csak konyhaszagot és import csapolt söröket találtunk, úgyhogy kissé csalódottan visszamentünk Camden-be, hogy a Stables Marketen való fél órás bolyongás (nem a remek turista információs rendszeréről híres az a hely) után megtaláljuk a helyet, ahol a másik kinézett program, a Fifty years with The Who kiállítás volt, ami szintén nem jelentett mást, mint egy club-étteremben kirakott képeket, amelyek közül némelyikhez a vasárnapi ebédelőktől hozzá sem lehetett férni, de legalább ittunk egy-egy jó cidert a The World's End (A világ vége) nevű pub-ban, ami állítólag a legnagyobb pub is egyben, valamint játszottunk cseresznyés félkarú rablón, ahol 95 pennyből nyertünk 1 fontot, de meg is álltunk a csúcson, és hazajöttünk. :) A nap tanulsága az volt, hogy nem árt óvatosan bánni a Time Out-ban ingyenesként hirdetett programokkal, és nem szabad túl sokat várni tőlük.

Ma viszont ugyaninnen választottunk, és ezúttal nem csalódtunk. A National Gallery-ben voltunk (ami egyébként szintén ingyenes) és azon kívül, hogy egy csomó tök menő :D (na, most milyen kultúrálatlanank tűnök) kép van, Monet, Manet, Picasso, Cézanne, Van Gogh, most egy speciális kiállítás van, és Van Gogh két Napraforgók című képe van egymás mellett kiállítva, tehát meg lehet nézni a két kép készítési technikája közötti különbségeket, megérte kiállni a 20 perces sort, mert lenyűgöző volt látni a világ egyik leghíresebb képét néhány centiméterről. Végül sétáltunk egyet a városban, megnéztük a parasztvakítás fellegvárát, az M&M Shop-ot, ahol minden normálisnak tűnő ember azonnal megbolondul a mesterséges csokiszag és színenként szétválogatott M&M drazsék láttán, majd a 13-as busz felső emeletének első ülésén ülve hazafele megcsodáltuk a belvárost a lenyugvó nap fényében.
Májkrémes-tojásos melegszendvicset ettünk, és teát ittunk hozzá, mint otthon gyerekkoromban.
így élünk mi itt. :) :) :)