Ági goes to UK: mindennapok

Mivel épp egyedül vagyok itthon, mert a szerelmem dolgozik, a mai nap ideálisnak tűnt egy új bejegyzés megírására. Már el sem kezdek magyarázkodni, hogy miért ez a nagy szünet a blogbejegyzések között. Ilyenkor mindig csak egy régi ismerősöm megjegyzése jut eszembe, még akkorról, amikor Amerikába készültem, BZ akkor valami ilyesmit mondott: "na, kíváncsi leszek meddig fogsz blogot írni, mert úgyis beleszürkülsz a hétköznapokba pár hónap alatt". Akkor nem volt igaza, az Ági goes to USA viszonylag jól ment egy évig, amíg vissza nem tértem, és értelmét nem vesztette. A mostani helyzet viszont más, itt nincs végső határidő, egyelőre nem tervezünk sehová se menni, főleg vissza nem Magyarországra, így tényleg a mindennapokra való berendezkedés töltötte ki az időnket, főleg a legutóbbi költözés óta. Jelentem, ez nagyon jól sikerült, hála a viszonylag nagy térnek és annak, hogy végre némileg több pénz áll rendelkezésünkre, ideköltözésünk óta rengeteg mindent vásároltunk, ami minimum nélkülözhetetlen a mindennapokban, plusz Gábor fél dobszerkója is kiköltözött, így biztos, hogy a következő költözéskor (ami remélem nem mostanában lesz), majd kamiont kell hívni. :) De hát így megy ez. Mindenesetre sokkal komfortosabb így. A munkahelyeink változatlanok, én már több mint fél éve a luxus szentélyben vagyok, kicsit ott is beszürkültek a hétköznapok, és a karácsonyi hajtás (értsd: november-december végig) őrület volt, de meg is látszott az eredmény a januári fizetésen, úgyhogy nem panaszkodhatok. Amúgy is ez egy tipikusan olyan hely, hogy szereted, nem szereted, kussolsz, mert a bankszámlád meggyőz, és valahol ezt is várják el tőled. Lehet kicsit durván hangzik, de ez az igazság. Egy két elvetemült őrültet leszámítva nem tudok sok olyanról, aki szívből, mindennel együtt szereti a szálloda és vendéglátóipart. Mindenki tudja, hogy mik az árnyoldalai (munkaóra, munaktempó, stressz, stb), de én például akármerről is nézem, semmi máshoz nem értek. Néha azt mondom, bár választottam volna más szakmát, és most ülhetnék valami cuki kis irodában, de nem tettem, és most már nem is tudom mi mással foglalkozhatnék, arról az időről és energiáról nem is beszélve, amit abba fektettem, hogy ehhez, amit csinálok, úgy-ahogy értsek. Szóval erről ennyit.
Egyébként a kis életünk folyik a medrében, próbáljuk a szabadnapjainkat összeszervezni és hasznosan tölteni, hogy ne itthon üljünk, amikor London még mindig annyi mindent tartogat. Novemberben például családlátogatás volt, és igyekeztünk minnél több mindent megmutatni a városból, közben magunk is meglepődtünk újra mindenen. Akkor nem sikerült, mert óriási sor volt, és szakadt az eső, de azóta például sikerült bejutnunk a Natural History Museum-ba, ami elképesztően jó. Én ilyenkor mindig gyereknek érzem magam, meg úgy, mintha egy National Geographic dokumentum filmben lennék, imádok nézelődni és új dolgokat megtudni.
Azt már párszor szintén említettem, hogy Londonban még az is nagyon jó, hogy millió dolog ingyenes, például ugye a parkok, múzeumok, a látnivalók bizonyos részei, vagy egésze, és van egy csomó templom (pl a St. Paul's is, ahol még misére is be lehet menni), szóval aki itt nem tudja elfoglalni magát, az magára vessen.
Haladva az időben, a novemberi szabadság után a Karácsony szinte hipp-hopp eljött, végig dolgoztuk-hajtottuk mindketten. A decembert egy olyan mértetű betegséggel kezdtem, amilyenre nem is emlékszem, mióta az eszemet tudom. 39.5 fokos lázzal kezdődött, ami eltartott majdnem 3 napig, utána jött az összes többi tünet, 4 nap betegszabadság, orvos, aki rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy szedjek paracetamolt, mást nem nagyon tud csinálni (na ez egyébként egy külön sztori, hogy itt a paracetamol az ulitmate csodaszer, olyan, mint az US-ben az aspirin. Akármi bajod van, ez a két szer mindenre jó.... ) Ez elhúzódott kb 10 napig, amiből három napig nem volt hangom sem (rögtön azután, hogy már nem volt állandóan lázam), majd amikor a hangom visszajött, elkezdtem köhögni, de úgy igazán. Mondanom sem kell, hogy a fentiek mindegyike igen nagy előny egy étteremben dolgozva. Úgy kellett könyörögnöm, hogy a decemberi teltházas napok kellős közepén hagy csináljak olyan munkákat, amihez nem kell a vendéghez beszélni és/vagy közel menni. Nehezen hevertem ki az biztos, bármi is volt, valaki behozta a munkahelyre, aztán szétterjedt, mert szinte mindenki átesett rajta. Szenteste kora estig mindketten, én pedig Karácsony napján is dolgoztam, úgyhogy nálunk 26-27-én volt ünnep. Fura, de igazából ehhez is hozzá lehet szokni. Vicces, amikor a vendégek sajnálkoznak, hogy Te dolgozol, holott őmiattuk vagy ott. Erre aztán nehéz szép és udvarias választ kreálni, de muszáj. :) Az évet egy laza 6-18-ig tartó műszakkal fejeztem be, ami után az ünneplés az volt, hogy bementünk a lakótársunkkal meg a barátnőjével Gábor munkhelyére, és megvártuk amíg végzett, koccintottunk, beszélgettünk, majd hazajöttünk. Szerencsére az újévi dolgozás megúsztam, mert annál csak Valentin napkor utálok jobban dolgozni (nem véletlen egybeesés, hogy ma is itthon vagyok szabadságon...) Na nem azért, mert egész nap romantikázni akartam, hanem mert utálok enyelgő párocskáknak rozé pezsgőt töltögetni. :D De tényleg, és a hosszú évek szinglisége megkeményített annyira, hogy már életem párja mellett se érdekeljen a Valentin nap. Bullshit az egész, és mi minden nap szeretjük egymást, úgyhogy a felárazott vörösrózsát meghagyom másnak. :) (ezt muszáj volt elmondanom)
Az új év szintén roham tempóban telik. Januárban is volt egy pár nap szabim, amit regenerálódással töltöttünk, most is van pár és márciusban is lesz, amikor is megyünk Bordeaux-ba, amit nagyon várok, leszámítva, hogy a francia tudásom a chardonnay-merlot-bon apetite-re korlátozódik.
Szóval ennyi dióhéjban az unalmas hétköznapjainkról, gondolkozom, hogy van-e olyan téma, amit külön is érdemes lenne fejtegetni, és igazából van, épp a minap olvastam a "határátkelőn" amihez én is tudnék ezt-azt hozzáfűzni, plusz mindig késztetést érzek, hogy magyarországi aktuál politikai dolgokról nyilatkozzak, de aztán mindig lebeszélem magam, és próbálom meggyőzni, hogy az minket már nem érint, az már nem befolyásol, már nem az a hazánk, de igazából ez nem mindig sikerül. Na de mára tényleg ennyi volt a mese, zárul a mókatár. nem ígérek semmit, de azért néha figylejétek a blogot kedves megmaradt olvasóim. :)

Ez volt az első hónapforduló (10-én), amikor csak akartam, de nem volt erőm írni. Elnézést. Meglehetősen eseménydús, itt-ott nem túl vidám (a feltorlódó, szűnni nem akaró otthoni problémák miatt) volt az elmúlt hónap, ugyanakkor mint eddig is minden nehézség, ez is csak közelebb hoz minket egymáshoz.

Bár tudnám, hogy mikor leszünk végre elég távol ahhoz, hogy nyugodt életünk lehessen.

No de elég legyen a borús felütésből, jöjjenek a vidámabb, érdekesebb részek. Igyekszem emészthető és rövid pontokba szedni.

Fodrász

Szerintem elmondtam már párszor, hogy London nem egy olcsó hely, ezért az alábbi alapvető fontosságú törvényt alkottuk meg: "ha gazdag nem vagy, hülye ne legyél". Szóval a novemberi legutóbbi fodrásznál járásom után eléggé nagy késztetést éreztem egy újabb hajvágásra, de őszintén szólva a 30-40 fontnál kezdődő belépő szintű fodrász nem túlzottan nyerte meg a tetszésem. Főleg mert ezért a pénzért csak korrekt, de nem túl jó hajvágást kapunk. Ám egyik este beütött az isteni szikra, még pedig ha London tele van Vidal Sassoon, Tony&Guy és hasonló kaliberű szalonokkal, akkor vajon nem lenne-e jobb ott hajat vágatni? Hát dehogynem. És nem lenne-e jobb, ha nem kellene 150-200 fontot fizetni érte, hanem ingyen lenne? Hát dehogynem! így lett belőlünk tehát hajmodell, és így van most mindkettőnknek szuper menő hajvágása, meg vagy 50 font értékű szalon hajápoló szettje. Szerintem vicces. :) Nem hiszem, hogy mostanában fizetni fogunk hajvágásért. :)

Farmers market

Az új lakás egyik legjobb tulajdonsága, hogy tök jó köryéken van, ami tiszta, rendezett, és szerdán és szombaton is van a közelben termelői piac. Ebből az egyik valamivel kisebb, Swiss Cottage-ben van, és többnyire kifőzdék vannak, néhány zöldséges, pék, húsos, ilyesmik.

A másik a West Hampstead Farmers Market, ahol szintén ilyen kis standok vannak, de valamiért ez egyelőre szimpatikusabb, és eddig minden amit vettünk nagyon finom volt. Isteni almákat lehet venni, fogalmunk sincs milyen fajták, de mind zamatos, lédús, vettünk már kolbászt (nem olyat, ami otthon a kolbász, hanem ez a pici, sütni való, amit az angol reggelihez is esznek), sajtot, saláta mixet (érdekes, hogy a bolti 2 nap alatt megdöglik, ez viszont egy hétig bírta), kenyeret (Tomibakery a nevük, de nem tudtuk még kideríteni, hogy magyarok-e, szerintem nem, viszont nagyon jó kenyereik vannak, meg túrós batyu, ami viszont eléggé gyanús). Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy mennyire jó, hogy itt vannak ilyenek, és az emberek csak úgy mennek, veszik a portékát, haza viszik és élvezik. Szombaton például csak lefutottunk, vettünk ezt-azt, aztán hazasétáltunk. A legfurább mégis az, hogy itt valószínűleg az ÁNTSZ befalcolna, ha látná, hogy nincs a kenyerek előtt leheletvédő fal, a húsok sima jégakkun csücsülnek egész délelőtt, és nincs pénztárgép sem, de még nyugta sem. Mégsem vág át senki senkit, nem ad el senki romlott terméket, se rosszat, hát ilyesmik...

A piacokon kívül találtunk egy remek fish&chips-est is, Nautilus a neve, itt van tőlünk 10 percre, ahol a jó időnek hála valamelyik este elfogyasztottunk két fél bálnát zsírpapírba csomagolva, jó nagy adag ecetes sültkrumplival egy padon ülve. :)

Mókusok és a tavaszi séta

Még valamikor eléggé március elején voltunk egy óriásit sétálni a belvárosban, a St. James parkban leheveredtünk a fűre és élveztük a korai meleget. Gyönyörű itt minden, zöld, tele van minden nárcisszal, krókusszal (ezt így írják?), meg mindenféle tavaszi virágokkal (el tudjátok ezt képzelni, hogy nem lopják le a virágokat, és nem árulják egy "százasé'" a metró megállóban???, pedig nem!). Elképesztő. És tényleg csodálatos, annyira szép itt most minden, virágoznak és rügyeznek a fák, nagyon tavasz van. Az idő is eléggé kegyes most hozzánk, azt hiszem a héten csak kétszer vagy háromszor esett, de egyébként viszonylag sokat süt a nap, bár ha éppen nem, akkor hideg van, ami fura, mert ahogy említettem a hónap elején huszonpár fok volt. Ja, és a legfontosabb, végre sikerült mókust etetni, kézből! :) Videó is készült, nem kamu. :D Annyira cukik, a mellettünk lévő Golders Hill Park-ban is van egy csomó, meg egy mini állatkert, gyűrűs farkú lemúrokkal (aka atom makik, Julien-nel, a legnagyobb királlyal természetesen), vadkacsákkal, szamarakkal. Elég menő, tekintve, hogy ez egy közpark, ami egyébként akkora, hogy egy 2,5 kilométeres körrel a tizedét sem futjuk be.

Apropó futás, szerencsére rákaptunk, és az elmúlt hetekben viszonylagos rendszerességgel mentünk le futni, ami jó érzés, és meglepően sok energiát ad a mindennapokban.

Kis közjáték, hogy először, amikor elmentem egyedül futni, akkora flow hatalmasodott el rajtam, és úgy el voltam varázsolva, hogy bejöttem a kulccsal a lakásba, majd azzal a lendülettel elhagytam. Nem vicc. Azóta sincs meg. Egy egész délutánt töltöttem a felkutatásával, de sehol sem találtam, így a vége egy zárcsere-kulcsrendelés lett, legnagyobb örömömre. Bár azért arra büszke vagyok, hogy miután a lakótársammal előző este szétszedtük a zárat, másnap egyedül ki tudtam cserélni. Juhú! :D

A suli és a munka mindkettőnknek eléggé megterhelő fizikailag is és szellemileg is, a többiről nem is beszélve, ezért az a napi 20-40 perc szinte a nyugalom szigete, amikor elmegyünk futkározni egyet, és feltöltődunk a zöldben. Nyálasan hangzik, de tényleg így van. És valahogy a napok is értelmesebbnek tűnnek, ha nem 11-kor kelünk fel, hanem addigra már hazaérünk a futásból.

Suli

Gábornak már véget ért a 2. term is (itt nem szemeszterek vannak, hanem harmadok), tehát közeleg a finish. Megint vizsgával zárultak, ami elég sokat kivett belőle, szokás szerint rengeteg gyakorlással készült, készül. Még nincsenek eredmények, de remélem jól sikerültek. Na jó, biztos vagyok benne, hogy igen. Lassan beérni látszik a rengeteg befektetett munka is, mindkettőnk részéről, de még sehol sem tartunk, úgyhogy továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk. Itt semmit nem adnak ingyen. Sem szó szerint, sem átvitt értelemben.

Tortasütés

Gábornak szülinapja van ma, így hosszas tervezés és újragondolás után (a fondantal bevont dob formájú tortáról lemondtam, technikai okok miatt, egyelőre) egy classic csokitortát dobtam össze bbc goodfood-os receptből, amiket mostanában amúgy is nagyon szeretek. Érdekes, hogy itt sikerül úgy recepteket írni, hogy azok működjenek is. Az egyetlen hibát azzal követtem el, hogy elhittem, hogy a karácsonykor 2 fontért vett tortaformából nem fog kifolyni a meglehetősen folyós massza. De.

Szerencsére viszonylag időben észrevettem, és még meg tudtunk menteni azzal, hogy átöntöttük egy arra alkalmasba, és bár kicsit lapos lett, azért az enyém. (vagyis a Gáboré) És az íze... hmmmm. Eredetileg csokoládé krémmel (ganache) kellett volna tölteni, de ehelyett málna lekvárt választottunk, és csak kívülről vontam be a csokival, a tetejét pedig csokoládé forgáccsal szórtam meg. Némi fejlesztést még elbír a külalak, de süti fronton már elég jó vagyok. Vagy, hogy még szerényebb legyek, sütiben IS már elég jó vagyok. :)

Szülinapi vacsi

Mivel már több, mint fél éve vagyok a cégnél, ezért egy újabb juttatást használhattam fel, ami egy film club voucher volt. Ez annyit tesz, hogy megnézhettünk egy filmet (mivel a másik kettőt már láttuk, amit tegnap vetítettek volna a másik két hotelben, ezért a The Monuments Men-t választottuk. Ez az egy hiba volt...) és utána elfogyaszthattunk egy három fogásos isteni vacsorát egy pohár borral. A film tényleg borzalmas. Semmiképp ne nézzétek meg, főleg ne moziban. Még a szuper kényelmes, bőrfoteles, bekészített popcorn-os, designer vetítő teremben is botrányosan sz@r, és nem is értem, hogy olyan színészek, mint Matt Damon vagy Kate Blanchet, hogy adták hozzá a nevüket. Biztos volt az a pénz... :D Na de ez azért nem rontott az est hangulatán, az étel pedig isteni volt. Előételnek én csirke és bacon terrine-t ettem aszalt szilvával és salátával, Gábor grillezett fetát szintén salátával. A főétel beef escalope volt, amit megkíséreltem lefordíttatni google translate-tel, és marhahús szeletet dobott ki. És valóban az volt. :) Gyönyörű mediumra sütve, szépen felszeletelve, vajon futtatott zöldségekkel és kívül roppanós, belül puha petrezselymes újburgyonyával. Desszertnek Gábor sajt tálat választott, amin a birsalma sajt olyan volt, mint a cseresznye a tejszínhab tetején, én pedig egészségem megőrzése okán, a laktózmentes málna és eper sorbetnál maradtam. Mindezt egy jó pohár Chablis kísérte. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, és azért az ilyenekért tudom szeretni ezt a céget. :)

Ma, a szülinap reggeli futással, majd reggelivel indult, ami után elültettük a tegnap a Columbia Road Flower Market-en vett (híres, utca hossznyi vasárnapi virágpiac) fűszer növénykéinket (rozmaring, kakukkfű, snidling és menta) és kitettük őket az ablakba, most pedig várjuk, hogy növekedjenek és sokasodjanak. :) Ebédeltünk, sütiztünk, és pihentünk. Az élet ilyenkor kerek. Minden nehézség ellenére is próbáljuk boldogan, az egyszerű dolgok szépségét megélve élni, szerelemben.