És az élet már éppen kezdett unalmassá válni, amikor....

... a feje tetejére állt minden. Ami miatt se kedvem, se időm nem volt blogot írni. Igazából most sincs, de azt gondolom, a hűséges olvasók megérdemlik, hogy némi hírt adjak magunkról. Sajnos a blog sok mindenre jó, de sok mindent nem jó leírni benne, mert ki tudja, hogy ki, hol és mikor használja fel ellened, úgyhogy nagyvonalakban vázolom csak mi a helyzet.

Szóval hol is kezdődött, januárban elköltöztünk az első helyről, Wembley-ből, ahol a lakótársakon át a macskán keresztül a penészig sok mindennel meggyűlt a bajunk. Az új helyen jól éreztük magunkat, közel is volt, imádtuk a közeli parkot, de úgy látszik május a változások hava volt, úgyhogy megint költözünk. Londonban ilyen az élet. Komolyan gondolkozom, hogy azután hogy, az elmúlt egy évben kb nyolcszor költöztünk, már ki sem kellene pakolni a bőröndöket. :) De hát ez van, szépen lépésről lépésre majd egyszer talán eljutunk addig, hogy egy "saját" (értsd nem másokkal megosztott) kis kertes valamit bérelünk a hatodig zónában (mert közelebb valószínűleg megfizethetetlen) (az igazi álmainkban veszünk), addig meg marad ez. A változás jó. Azt mondják. 

A munkahelyem is elég stresszes volt az utóbbi időben, még februárban történt egy manager váltás, és azóta sok dolog változott, néhányan felmondtak, és ezek miatt már nagyon nem éreztem jól magam ott, próbáltam feljebb küzdeni magam, és úgy tűnt, hogy sikerül is, de végül ismét visszautasítottak, és nem kaptam magasabb pozíciót, pedig mindent megtettem érte. Ez éppen elég volt, és elkezdtem új munkát keresni, és a lehető legjobb pillanatban kaptam is. Igazi álom hely, az egyik legjobb hotel Londonban, nagyon angol, nagyon luxus, nagyon-nagyon-nagyon örülök és még jobban izgulok, hogy ott dolgozhatok majd. Óriási kihívás és lehetőség, rettentő izgatott vagyok, a hónap végén kezdek, rögtön a költözés után. Közben pedig ugyanazon a napon, amikor én új munkát kaptam, végre Gábor is kapott egy jó kis részmunkaidős bartender munkát egy tök jó pub-ban a belvárosban, pont olyat, amilyet elképzelt. A suli és a gyakorlás, meg a jövőre való koncentrálás mellett épp ilyenre van szükség ahhoz, hogy kicsit nagyobb anyagi biztonságban legyünk, de maradjon idő a zenére is. Jó hajtós, pörgős hely, én mindenesetre nagyon büszke vagyok rá, mert még mindig nem elfelejtendő, hogy alig egy éve kezdett el angolul tanulni, és mára már minden helyzetben megállja a helyét. A suli lassan a végéhez ér, lesz ismét koncert, amit szintén nagyon várok. A múltkor pedig egy másik bandával játszott egy pub-ban is, ami az első "hivatalos, nem iskolai" fellépése volt, és szerintem nagyon jók voltak. Nem csak azért mert egyébként baromira elfogult vagyok. 

Júliusban haza látogatunk egy rövid, de annál zsúfoltabb "nyaralásra", kicsit aggódom, mert tényleg rengeteg mindent kell belepréselni abba az alig 8 napba, de nincs túl sok választási lehetőségünk.

Remélem, hogy pár héten belül újra minden egyenesbe áll, kicsit több időnk lesz, és végre megint jó kis londoni élménybeszámolókat és turista leírásokat írhatok itt nektek, mert higyjétek el, nagyon szeretnék inkább azokról beszélni. De mostanában szinte még a boltba lemenni sincs időnk, nem hogy bármit megnézni. 

ígérem, amint tudok, jelentkezek.

Viszont ami mindennél fontosabb,és a legjobb dolog, ami májusban történt: egy évesek lettünk. Egy éve (valójában már egy éve és egy hónapja) ugyanúgy és jobban, és mindegy mi történik, mi akkor is együtt vagyunk és együtt küzdünk meg mindenért. Csak ezt számít.

Éssss igeeeeeen!

Eddig nem mertem megemlíteni sem, mert a korábbi rossz tapasztalatok után jobbnak láttam, ha nem kiabálom el a dolgokat, de mivel már eltelt 2 nap, amióta itt vagyunk, jelenten: elköltöztünk!!! :) Végre! Annyira jó érzés, hogy el sem tudom mondani. Én nem akarok - már - rinyálni, de ez a lakás-mizéria tényleg az egyik legszörnyűbb itt Londonban. Ahogy az elején megírtam, az előző helyre kb jobb híján költöztünk, miután vasárnap reggel ott álltunk kicsekkolva a szállodából. Az elején nem is tűnt rossznak, idővel arra is rájöttünk, hogy a legegyszerűbb és leggyorsabb a közlekedés, és a szobánkból nyíló kertet is szerettem. A gondok valahol október-novemberben kezdődtek, amikor a lakótársaink (a négyből a pár), bejelentették, hogy hoznak egy macskát, amit "majd kitesznek a kertbe, meg csak a szobában lesz" és különben is, örüljünk, mert a tárolóban lévő egér miatt van. Juhú. Én a magam részéről imádom a macskáMat, aki apuékkal lakik, ugyanakkor sajnos allergiás lettem rá, ami apró kiütésekkel is jár, Gábor pedig azon felül, hogy szintén allergiás, még  nem is kedveli őket. Ezt udvariasan el is mondtuk. Az eredmény az lett, hogy a macska 2 hét után többet volt a folyosón, mint a szobájukban, és rendszeresen a mi szobánk ajtaját kaparta. Ezt egészen addig tűrtük idegrohamok közepette, amíg egyik éjjel, amikor hajnal 4.15kor kellett kelnem a munka miatt, arra nem ébredtem, hogy valami mozog rajtam, majd sikoltva kiugrottam az ágyból, és rájöttem, hogy a kurva macskájuk az, akitől nem bírtak aludni, ezért kibaszták a folyosóra, az meg belökte a mi szobánk ajtaját és a szívrohamot hozta rám. Na akkor ott Gáborban is elpattant valami, és igen erélyesen adta tudtukra éjjel 2kor, hogy jobb lenne, ha nem látnánk többé a macskát... Ezt aztán még apró-cseprő taplóságok tarkították, mint az, hogy rendszerint akkor mosogattak, amikor tusoltam, és az egyben azt is jelentette, hogy a fürdőben jéghideg lett a víz. Egyszer, amikor a percnyi dörömbölésemre nulla reakció volt, egy szál törölközőben kellett megkérdeznem, hogy tényleg olyan rohadt fontos-e most elmosogatni a hal rudacska-műkrumplis ebéd után, erre az volt a válasz, hogy "angyalkám, mér' nem állsz addig ki a zuhany alól"... Itt bennem pattant el valami, hogy komolyan ez a válasz jött egy harminc éves férfitól suttyótól. Fél óráig bőgtem és remegtem az idegtől és a döbbenettől, hogy valóban ilyen értelmi szintű emberi lénynek nevezett izékkel kell együtt élnünk, és akkor tényleg csak néhány példát emeltem ki a suttyóság totális tárházából. A 2-es szoba zombijai (értsd: dolgozik-eszik-szarik-alszik) túl sok vizet nem zavartak, leszámítva, hogy a spanyol fiatalember után a legkülönbözőbb helyről származó szőröket kellett eltakarítani a fürdőből, ahol mondjuk alap volt a fertőtlenítés minden előtt, amikor bejutottunk. Blöáhhhh

Egy idő után tehát az volt a kihívás, hogy lehetőleg elkerüljünk minden nemű érintkezést, de az éjszakai ajtócsapkodást, a mellettünk lévő fürdőajtó tologatasát és a reggel 8-as macskaszőr porszívózást még így is csak füldugóval lehetett valahogy elviselni. És ha mindez nem lett volna elég, az amúgy is szép nagy állatkertbe még belefért néhány meztelelen csiga is, akik hajnalban partiztak a konyhában és akik létezéséről úgy szereztem tudomást, hogy egyik reggel mit sem sejtve beleléptem egybe... (Szerencsére a csótányroppantó crocs papucsommal) de hogy a gomba iránti rajongásunk más értelmet nyerjen, időközben szép lassan megjelent a penész is. Mindenhol. Előbb a fürdőben, ahol non-stop folyt a falról a pára, a szobánkban a szekrények mögött (majd a szekrényben is), a falon a fejünknél, és hiába fűtöttünk, szellőztettünk, hiába fújtam penész irtóval, semmit sem ért. A kaput az utolsó héten, az erkély ajtó mellett egyik napról a másikra megjelenő a3-as lap méretű tiritarka penész tenyészet tette be. Nem kellenek ahhoz mikrobiológus barátnők (bár vannak :D ), hogy belássuk, ez bazira nem egészséges. Ahogy az sem, hogy a havi 600 £-on kívül még 50 elment fűtésre és a négyes zónás bérlet sem kevés. Ha úgy írom, hogy havi 234 ezer egy penészes-csigás, 6 lakós, egy fürdős lakás legkisebb szobájáért, akkor azt hiszem megértitek. És ezen az sem segít, hogy a landlorddal (főbérlő), amúgy nem lett volna baj. (Valószínűleg azt ő sem tudta, hogy a ház ilyen állapotban van, és hogy ezt a rozsdás radiátor lefestésével és a penészes falak átfestésével nem lehet kiküszöbölni).
Egy szó, mint száz, nagyon érett már bennünk az elhatározás, hogy elköltözzünk onnan, és január elején meg is untuk végleg, így elkezdtünk keresgélni. Visszatértünk a spareroom nevű oldalra, ahol ismét vettünk előfizetést (bár első alkalommal, még szeptemberben ugye pont aznap omlott össze a rendszer, amikor nekünk kellett volna), de kapott még egy esélyt. Több környéken is keresgéltünk, de mindenképpen maradni akartunk volna itt észak-észak nyugati részen, lehetőleg kettes zónában, egy szobás, stúdió vagy maximum két szobás, de külön fürdős lakásban. Az eleje ugyanúgy telt, mint eddig. Jó, de drága / jó, nem drága, de messze van / olcsó, de nem jó, stb... amíg rá nem találtunk erre. Két szobás, két külön fürdős, modern, nappalis-konyhás-teraszos lakás, pont azon a környéken, ahol kerestünk, megfizethető áron. :) És itt jött a meglepetés, néhány levélváltás után kiderült, hogy az egyik lakó, egy magyar nő. Két hete vasárnap megnéztük, és el is döntöttük, hogy kivesszük, ha ő is minket választ. Szerencsére gyorsan jött is a válasz, hogy igen, így hétfőn kifizettük a deposit felét, hogy tartsa a lakást majd múlthét szerdán a maradékot, és megkaptuk a kulcsokat. Egészen addig a pillanatig nem hittem el, hogy tényleg ott fogjuk hagyni Indiát. Mindeközben egész héten reggel dolgoztam, nyakamban az új supervisorral, ami eléggé megvisel, mivel már két hónapja csak új supervisorral (vagy egyedül...) dolgozom, és ez baromi fárasztó, főleg ha ilyen busy mint most. Gábor minden nap reggeltől estig suliban volt, és közben kellett megoldani a pakolást-költözést, mivel egy halom pénzt nem nagyon akartunk kidobni egy taxira. Ennek az lett a vége, hogy szegényem pénteken 4x forudult, egybe én is becsatlakoztam, és szerdán is áthoztunk már két bőröndöt. Jelzem, a nem túl távoli múltban (négy és fél hónapja) 4 azaz négy darab bőröndünk volt. Ez most 9 bőröndnyi cuccot, egy ruhaszárítót, egy szintetizátort és egy basszusgitárt (erősítővel) jelent... Bele sem merek gondolni, mi lesz modjuk 1-2 év után.
Egyelőre itt jónak tűnik mindent, tiszta a környék, van minden, remek a buszközlekedés, de van közel metró is, park, állatkert, pubok, SAJÁT fürdő, modern konyha, és a lakótársak is kedvesek, a házaspár másik fele egy gambiai férfi, teljesen normálisak, beszélgetnek, érdeklődnek, egyelőre nekünk fura, hogy ilyenek, és hozzá kell szoknunk, hogy a kommunikáció nem a hello-sziára korlátozódik, és a közös tereket ők tényleg közösnek tekintik. Ja, a száraz levegő illata is szokatlan. :) Egy apró negatívum, a szemben zajló építkezés, ami reggel 8-kor indul, de nem hiszem, hogy ez jobban megviselne, mint eddig a folyosóról áradó hagymás-tojás szag éjjel tizenegykor. Szóval öröm-boldogság, kettes zóna, és végre a címünk is LONDON, nem Wembley. :)
Gábor is jól van, bár a vendégszerepléssel kapcsolatban még mindig nem akar kötélnek állni, úgyhogy tessék győzködni. Most ezerrel készül a február 6-i iskolai koncertre, meg örömködik a szép új basszusgitárja felett, mindeközben tűri az elmúlt hét mizériája után kialakult - de múlóban lévő - hisztimet, és várja, hogy végre újra süssek neki valami finomat. :) Most pedig, hogy elolvasta, bólogat, hogy minden szavam igaz. :D
Szeretjük egymást, na. Egye meg a fene az összes többit, a munkahelyi hajtástól az (ex)lakók hülyeségén át  a folyton szakadó esőig, hiszen csak ez az egy számít.

Welcome in India

Minden péntek 13-án kezdődött… A nap eleje teljesen jól indult, délutánig nem volt programunk, egy második körös interjú és a lakás deposit letétele lett megbeszélve délutánra-estére.
Az interjú valószínűleg jól sikerült, mert az F&B manager rögtön a találkozó után felhívott, hogy beszélt a GM-rel és felajánlanák a head waitress pozíciót. :O Először egy pillanatra elbizonytalanodtam, tudván, hogy még van 4-5 lebeszélt interjúm és próbamunkám szuper hotelekbe és éttermekbe, de aztán rájöttünk, hogy ez a legmagasabb pozíció, jó fizetést ajánlottak, plusz hallottam már a láncról ismerőstől, kicsi a hely, sokkal könnyebb kitűnni, stb-stb. Szóval semmi nem indokolta, hogy ne mondjak igent, így rögtön beszéltem is újra a managerrel, és már küldte is a HR az e-mailt, hogy mikor és hol jelenjek meg company induction-ra hétfőn… Ez volt a nap jó része.

A nagy örömködés után elindultunk „kedves barátunkhoz”, akivel előző este megbeszéltük, hogy 7re ott vagyunk a pénzzel, hogy lefoglaljuk a tök jó környéken (azok kedvéért, akik tudják: Ealing Broadway-nél) lévő szobát. Amikor a metróállomásra értünk (továbbiakban station), írtunk a fószernak, hogy akkor mennék, ekkor közölte, hogy sajnos mivel nem fizettük ki a depositot, a szobát kiadta…. WTF??? Itt kezdtük el sejteni, hogy az adott szó e városban túl sokat nem ér. Kissé megzuhantunk, és elkezdtünk egy bevásárlóközpontban nekiállni lakást találni, sikerült is ezzel este 10-ig eltölteni az időt. Bár próbálkoztunk az easyroommate.co.uk-val, a rightmove-val, és korábban már a gumtreevel is, valahogy egyik sem jött be, ezért egy ismerős tanácsa alapján ráálltunk a spareroom-ra. Vettünk is szépen előfizetést, hogy ne csak mezei tagok legyünk (ez később még fontos lesz).

Néhány lakásnézést le tudtunk szervezni, majd hulla fáradtan hazaértünk a konzervdoboz méretű easyhotel szobánkba (az elején standard mozgáskorlátozott szobában laktunk, de át kellett költözni egy small-ba, ami nagyjából lefelezte az amúgy is max 12nm-es szobaméretet) és azzal a tervvel, hogy szombaton folytatjuk, ügynökségeknél kopogtatunk, kidőltünk.

Reggel az első angliai laundry meglátogatása után neki is álltunk, több-kevesebb sikerrel, kimentünk arra a környékre, ahol korábban néztünk lakást, de hamar kiderült, hogy ügynökségeken keresztül azonnal szinte biztosan nem lesz szobánk, így maradt volna tovább a privát vonal, ha a spareroom nem éppen 14-én dönt úgy, hogy összeomlik, és egész nap használhatatlan lesz. Murphy barátunk dolgozott aznap keményen.

Közben otthonról kaptunk egy londoniaprós hirdetést, Wembley Central-nál felújított kiadó szobákról egy magyar srácon keresztül, aki hívott is, így ezt is útba ejtettük. Hátőőőőő…. Elsőre összenéztünk, és határozottan kijelentettük, hogy nem, a környék miatt. Ugyanis konkrétan, mintha Indiába költöznénk. Mindenhol indiai és keleti ruhaboltok, vega kajáldák, bazárok, fehér ember sehol, bár az utcák ahol a ház is van rendezettek, jó autók parkolnak, az első benyomás elég necces volt. A lakás viszont korrekt. Még választhattunk szobát, így kinéztük a kert kapcsolatos, leghátsót, szép világos, teljesen jó, de gondoltuk még megnézzük a másikat a Finsbury Parknál.

Ezzel át is utaztunk Indiából Afrikába. És amúgy a csajt is így hívták, aki hirdette a lakást. 12. emeleti tágas, szép, világos lakás volt, hibátlan, 5 percre a metrótól (a másik 15-tel szemben), 900 font per hó, plusz némi rezsi, 800 font deposit, anyja neve kétpéldányban, bankszámlakivonat, miegyéb. De mondtuk, hogy vinnénk, most. A csaj 5kor azt mondta, hogy várjunk 6ig, mert van még egy érdeklődő, de visszaszól. Vártunk, majd közölte, hogy várjunk 8ig, mert még egy párnak megmutatná. Itt kezdtünk kiakadni, hogy akkor már semmi sem jó??? Az sem, ha ott van a zsebedben a pénz, és fizetni akarsz, az sem, ha nem? Ezen a ponton felhívtuk a magyar srácot, hogy akkor jönnénk, és elindultunk haza a konzervdobozunkba. Még oda sem értünk, jött az sms, hogy kivehetjük a lakást. Itt kezdődött elölről a fejfájás, hogy akkor most mi legyen, mit csináljunk, ez jobb, bla-bla-bla, majd arra jutottunk, hogy hazaérve csinálunk egy táblázatot és beszéljenek a számok. A pénz-idő együtthatókat végigmérve India nyert, így már biztosak voltunk benne, hogy ide jövünk, de azért a biztonság kedvéért ezt Afrikával csak akkor közöltük, amikor már itt voltak a bőröndjeink.

Azóta berendezkedtünk, voltunk Ikeában, szerencsére még fuvart is kaptunk a sráctól, meglepően kedves, bár végülis ebből él. Csak elég fura, hogy magyar magyarnak segít…
A szobánk ki lett festve, ki van takarítva, a konyha-fürdő még takarítás alatt, holnap jön a másik 4 lakó is, pontosabban egy fiatal srác még itt van, ő elvileg egy franciával fog lakni, és ezen kívül még egy magyar pár lesz. Nem kevés, főleg egy fürdőre, de valamit valamiért. Anyagilag ezzel egyelőre sokkal jobban jövünk ki, mint bármi mással, és végre van egy biztos pont, ahonnan elindulunk, és ahová megérkezhetünk. Ez mindennél többet ér.

Holnap 9.30-kor már jelenésem van, és kicsit izgulok, a beszámoló majd mindenképp érkezik.
Összességében az elmúlt három nap nagyon megviselt minket, fizikailag is és lelkileg is, mindketten nagyon feszültek voltunk ettől az egész mizériától, hogy nem tudtuk mi lesz, hol lesz, hogyan lesz. Őrült nehéz helyzet, el sem tudom képzelni azok mit kezdenek magukkal, akik még angolul sem tudnak, netán jóval bizonytalanabb anyagi háttérrel jönnek ki. Tényleg nagyon kemény, és értékelni kell szerintem mindenkit, aki ezt megoldja.

Mindenesetre most az óriás IKEA-s paplanunk alatt úgy érzem, egy szintet már léptünk felfele, úgyhogy el is teszem magam, hogy holnap a toppon legyek, és arról számolhassak be, hogy az egyébként ocsmány esős időjárás ellenére miért is szeretem már most az itteni életünket.
Jó éjt