A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakás keresés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakás keresés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 8., vasárnap

És az élet már éppen kezdett unalmassá válni, amikor....

... a feje tetejére állt minden. Ami miatt se kedvem, se időm nem volt blogot írni. Igazából most sincs, de azt gondolom, a hűséges olvasók megérdemlik, hogy némi hírt adjak magunkról. Sajnos a blog sok mindenre jó, de sok mindent nem jó leírni benne, mert ki tudja, hogy ki, hol és mikor használja fel ellened, úgyhogy nagyvonalakban vázolom csak mi a helyzet.
Szóval hol is kezdődött, januárban elköltöztünk az első helyről, Wembley-ből, ahol a lakótársakon át a macskán keresztül a penészig sok mindennel meggyűlt a bajunk. Az új helyen jól éreztük magunkat, közel is volt, imádtuk a közeli parkot, de úgy látszik május a változások hava volt, úgyhogy megint költözünk. Londonban ilyen az élet. Komolyan gondolkozom, hogy azután hogy, az elmúlt egy évben kb nyolcszor költöztünk, már ki sem kellene pakolni a bőröndöket. :) De hát ez van, szépen lépésről lépésre majd egyszer talán eljutunk addig, hogy egy "saját" (értsd nem másokkal megosztott) kis kertes valamit bérelünk a hatodig zónában (mert közelebb valószínűleg megfizethetetlen) (az igazi álmainkban veszünk), addig meg marad ez. A változás jó. Azt mondják. 
A munkahelyem is elég stresszes volt az utóbbi időben, még februárban történt egy manager váltás, és azóta sok dolog változott, néhányan felmondtak, és ezek miatt már nagyon nem éreztem jól magam ott, próbáltam feljebb küzdeni magam, és úgy tűnt, hogy sikerül is, de végül ismét visszautasítottak, és nem kaptam magasabb pozíciót, pedig mindent megtettem érte. Ez éppen elég volt, és elkezdtem új munkát keresni, és a lehető legjobb pillanatban kaptam is. Igazi álom hely, az egyik legjobb hotel Londonban, nagyon angol, nagyon luxus, nagyon-nagyon-nagyon örülök és még jobban izgulok, hogy ott dolgozhatok majd. Óriási kihívás és lehetőség, rettentő izgatott vagyok, a hónap végén kezdek, rögtön a költözés után. Közben pedig ugyanazon a napon, amikor én új munkát kaptam, végre Gábor is kapott egy jó kis részmunkaidős bartender munkát egy tök jó pub-ban a belvárosban, pont olyat, amilyet elképzelt. A suli és a gyakorlás, meg a jövőre való koncentrálás mellett épp ilyenre van szükség ahhoz, hogy kicsit nagyobb anyagi biztonságban legyünk, de maradjon idő a zenére is. Jó hajtós, pörgős hely, én mindenesetre nagyon büszke vagyok rá, mert még mindig nem elfelejtendő, hogy alig egy éve kezdett el angolul tanulni, és mára már minden helyzetben megállja a helyét. A suli lassan a végéhez ér, lesz ismét koncert, amit szintén nagyon várok. A múltkor pedig egy másik bandával játszott egy pub-ban is, ami az első "hivatalos, nem iskolai" fellépése volt, és szerintem nagyon jók voltak. Nem csak azért mert egyébként baromira elfogult vagyok. 
Júliusban haza látogatunk egy rövid, de annál zsúfoltabb "nyaralásra", kicsit aggódom, mert tényleg rengeteg mindent kell belepréselni abba az alig 8 napba, de nincs túl sok választási lehetőségünk.
Remélem, hogy pár héten belül újra minden egyenesbe áll, kicsit több időnk lesz, és végre megint jó kis londoni élménybeszámolókat és turista leírásokat írhatok itt nektek, mert higyjétek el, nagyon szeretnék inkább azokról beszélni. De mostanában szinte még a boltba lemenni sincs időnk, nem hogy bármit megnézni. 
ígérem, amint tudok, jelentkezek.
Viszont ami mindennél fontosabb,és a legjobb dolog, ami májusban történt: egy évesek lettünk. Egy éve (valójában már egy éve és egy hónapja) ugyanúgy és jobban, és mindegy mi történik, mi akkor is együtt vagyunk és együtt küzdünk meg mindenért. Csak ezt számít.

2014. január 27., hétfő

Éssss igeeeeeen!

Eddig nem mertem megemlíteni sem, mert a korábbi rossz tapasztalatok után jobbnak láttam, ha nem kiabálom el a dolgokat, de mivel már eltelt 2 nap, amióta itt vagyunk, jelenten: elköltöztünk!!! :) Végre! Annyira jó érzés, hogy el sem tudom mondani. Én nem akarok - már - rinyálni, de ez a lakás-mizéria tényleg az egyik legszörnyűbb itt Londonban. Ahogy az elején megírtam, az előző helyre kb jobb híján költöztünk, miután vasárnap reggel ott álltunk kicsekkolva a szállodából. Az elején nem is tűnt rossznak, idővel arra is rájöttünk, hogy a legegyszerűbb és leggyorsabb a közlekedés, és a szobánkból nyíló kertet is szerettem. A gondok valahol október-novemberben kezdődtek, amikor a lakótársaink (a négyből a pár), bejelentették, hogy hoznak egy macskát, amit "majd kitesznek a kertbe, meg csak a szobában lesz" és különben is, örüljünk, mert a tárolóban lévő egér miatt van. Juhú. Én a magam részéről imádom a macskáMat, aki apuékkal lakik, ugyanakkor sajnos allergiás lettem rá, ami apró kiütésekkel is jár, Gábor pedig azon felül, hogy szintén allergiás, még  nem is kedveli őket. Ezt udvariasan el is mondtuk. Az eredmény az lett, hogy a macska 2 hét után többet volt a folyosón, mint a szobájukban, és rendszeresen a mi szobánk ajtaját kaparta. Ezt egészen addig tűrtük idegrohamok közepette, amíg egyik éjjel, amikor hajnal 4.15kor kellett kelnem a munka miatt, arra nem ébredtem, hogy valami mozog rajtam, majd sikoltva kiugrottam az ágyból, és rájöttem, hogy a kurva macskájuk az, akitől nem bírtak aludni, ezért kibaszták a folyosóra, az meg belökte a mi szobánk ajtaját és a szívrohamot hozta rám. Na akkor ott Gáborban is elpattant valami, és igen erélyesen adta tudtukra éjjel 2kor, hogy jobb lenne, ha nem látnánk többé a macskát... Ezt aztán még apró-cseprő taplóságok tarkították, mint az, hogy rendszerint akkor mosogattak, amikor tusoltam, és az egyben azt is jelentette, hogy a fürdőben jéghideg lett a víz. Egyszer, amikor a percnyi dörömbölésemre nulla reakció volt, egy szál törölközőben kellett megkérdeznem, hogy tényleg olyan rohadt fontos-e most elmosogatni a hal rudacska-műkrumplis ebéd után, erre az volt a válasz, hogy "angyalkám, mér' nem állsz addig ki a zuhany alól"... Itt bennem pattant el valami, hogy komolyan ez a válasz jött egy harminc éves férfitól suttyótól. Fél óráig bőgtem és remegtem az idegtől és a döbbenettől, hogy valóban ilyen értelmi szintű emberi lénynek nevezett izékkel kell együtt élnünk, és akkor tényleg csak néhány példát emeltem ki a suttyóság totális tárházából. A 2-es szoba zombijai (értsd: dolgozik-eszik-szarik-alszik) túl sok vizet nem zavartak, leszámítva, hogy a spanyol fiatalember után a legkülönbözőbb helyről származó szőröket kellett eltakarítani a fürdőből, ahol mondjuk alap volt a fertőtlenítés minden előtt, amikor bejutottunk. Blöáhhhh
Egy idő után tehát az volt a kihívás, hogy lehetőleg elkerüljünk minden nemű érintkezést, de az éjszakai ajtócsapkodást, a mellettünk lévő fürdőajtó tologatasát és a reggel 8-as macskaszőr porszívózást még így is csak füldugóval lehetett valahogy elviselni. És ha mindez nem lett volna elég, az amúgy is szép nagy állatkertbe még belefért néhány meztelelen csiga is, akik hajnalban partiztak a konyhában és akik létezéséről úgy szereztem tudomást, hogy egyik reggel mit sem sejtve beleléptem egybe... (Szerencsére a csótányroppantó crocs papucsommal) de hogy a gomba iránti rajongásunk más értelmet nyerjen, időközben szép lassan megjelent a penész is. Mindenhol. Előbb a fürdőben, ahol non-stop folyt a falról a pára, a szobánkban a szekrények mögött (majd a szekrényben is), a falon a fejünknél, és hiába fűtöttünk, szellőztettünk, hiába fújtam penész irtóval, semmit sem ért. A kaput az utolsó héten, az erkély ajtó mellett egyik napról a másikra megjelenő a3-as lap méretű tiritarka penész tenyészet tette be. Nem kellenek ahhoz mikrobiológus barátnők (bár vannak :D ), hogy belássuk, ez bazira nem egészséges. Ahogy az sem, hogy a havi 600 £-on kívül még 50 elment fűtésre és a négyes zónás bérlet sem kevés. Ha úgy írom, hogy havi 234 ezer egy penészes-csigás, 6 lakós, egy fürdős lakás legkisebb szobájáért, akkor azt hiszem megértitek. És ezen az sem segít, hogy a landlorddal (főbérlő), amúgy nem lett volna baj. (Valószínűleg azt ő sem tudta, hogy a ház ilyen állapotban van, és hogy ezt a rozsdás radiátor lefestésével és a penészes falak átfestésével nem lehet kiküszöbölni).
Egy szó, mint száz, nagyon érett már bennünk az elhatározás, hogy elköltözzünk onnan, és január elején meg is untuk végleg, így elkezdtünk keresgélni. Visszatértünk a spareroom nevű oldalra, ahol ismét vettünk előfizetést (bár első alkalommal, még szeptemberben ugye pont aznap omlott össze a rendszer, amikor nekünk kellett volna), de kapott még egy esélyt. Több környéken is keresgéltünk, de mindenképpen maradni akartunk volna itt észak-észak nyugati részen, lehetőleg kettes zónában, egy szobás, stúdió vagy maximum két szobás, de külön fürdős lakásban. Az eleje ugyanúgy telt, mint eddig. Jó, de drága / jó, nem drága, de messze van / olcsó, de nem jó, stb... amíg rá nem találtunk erre. Két szobás, két külön fürdős, modern, nappalis-konyhás-teraszos lakás, pont azon a környéken, ahol kerestünk, megfizethető áron. :) És itt jött a meglepetés, néhány levélváltás után kiderült, hogy az egyik lakó, egy magyar nő. Két hete vasárnap megnéztük, és el is döntöttük, hogy kivesszük, ha ő is minket választ. Szerencsére gyorsan jött is a válasz, hogy igen, így hétfőn kifizettük a deposit felét, hogy tartsa a lakást majd múlthét szerdán a maradékot, és megkaptuk a kulcsokat. Egészen addig a pillanatig nem hittem el, hogy tényleg ott fogjuk hagyni Indiát. Mindeközben egész héten reggel dolgoztam, nyakamban az új supervisorral, ami eléggé megvisel, mivel már két hónapja csak új supervisorral (vagy egyedül...) dolgozom, és ez baromi fárasztó, főleg ha ilyen busy mint most. Gábor minden nap reggeltől estig suliban volt, és közben kellett megoldani a pakolást-költözést, mivel egy halom pénzt nem nagyon akartunk kidobni egy taxira. Ennek az lett a vége, hogy szegényem pénteken 4x forudult, egybe én is becsatlakoztam, és szerdán is áthoztunk már két bőröndöt. Jelzem, a nem túl távoli múltban (négy és fél hónapja) 4 azaz négy darab bőröndünk volt. Ez most 9 bőröndnyi cuccot, egy ruhaszárítót, egy szintetizátort és egy basszusgitárt (erősítővel) jelent... Bele sem merek gondolni, mi lesz modjuk 1-2 év után.
Egyelőre itt jónak tűnik mindent, tiszta a környék, van minden, remek a buszközlekedés, de van közel metró is, park, állatkert, pubok, SAJÁT fürdő, modern konyha, és a lakótársak is kedvesek, a házaspár másik fele egy gambiai férfi, teljesen normálisak, beszélgetnek, érdeklődnek, egyelőre nekünk fura, hogy ilyenek, és hozzá kell szoknunk, hogy a kommunikáció nem a hello-sziára korlátozódik, és a közös tereket ők tényleg közösnek tekintik. Ja, a száraz levegő illata is szokatlan. :) Egy apró negatívum, a szemben zajló építkezés, ami reggel 8-kor indul, de nem hiszem, hogy ez jobban megviselne, mint eddig a folyosóról áradó hagymás-tojás szag éjjel tizenegykor. Szóval öröm-boldogság, kettes zóna, és végre a címünk is LONDON, nem Wembley. :)
Gábor is jól van, bár a vendégszerepléssel kapcsolatban még mindig nem akar kötélnek állni, úgyhogy tessék győzködni. Most ezerrel készül a február 6-i iskolai koncertre, meg örömködik a szép új basszusgitárja felett, mindeközben tűri az elmúlt hét mizériája után kialakult - de múlóban lévő - hisztimet, és várja, hogy végre újra süssek neki valami finomat. :) Most pedig, hogy elolvasta, bólogat, hogy minden szavam igaz. :D
Szeretjük egymást, na. Egye meg a fene az összes többit, a munkahelyi hajtástól az (ex)lakók hülyeségén át  a folyton szakadó esőig, hiszen csak ez az egy számít.

2013. szeptember 12., csütörtök

Csütörtök

Reggel megint egy interjúval nyitottam, ahogy írtam is. Nagyon jó volt, úgy érzem minden interjúval jobban belejövök, be is hívtak második körre az F&B managerhez head waitress pozíció, nem lenne rossz. Jövőhéten sem pihenünk, Marriott, Hyatt Regency interjúk várnak szálloda fronton, egy michelin csillagos hely étterem fronton, plusz ugye a próbanapok. Remélem jól sikerül minden, nem lenne rossz, ha én válogathatnék, de azért nem bízom el magam, egyelőre nagyon élvezem, hogy olyan helyekre járhatok, ahová el sem tudtam volna eddig képzelni. Mindenhol nagyon pozitív tapasztalataim voltak, ma például már szinte tudtam mikor, mit fog kérdezni a HR-es csajszi, és persze szépen nyomtam is a Broadmoorban megtanult kliséket, csak úgy csillogott a szeme. :) Hiába, azért a jó training megteszi a hatását. Ha egyik sem jön be - amit azért nagyon remélek, hogy nem így lesz - már akkor is óriási, hogy ezeket a szituációkat megtapasztaltam.
Sajnos a lakásnézés annyira nem sikerült, mert az ingatlanosokat, akikkel hetekkel ezelőtt lebeszéltük a háznézést, e-mailben nem sikerült elérni, utána hívtuk őket, hogy akkor mi itt, ők hol, mire rám rakta a csaj a telefont, hogy mindjárt visszahív. Azóta is várjuk... Szóval a London Accomodation nevű szervet kerüljétek nagy ívben. Ma délután megyünk megint szétnézni lakás/szoba fronton egy sráccal, kíváncsian várjuk.
Az időnk nagy részét még mindig ez tölti tehát ki, interjú, internetezés többnyire egy Costa-ban, sétálgatás a városban, ilyesmik. Pihenni, vagy konkrétan várost nézni eddig nem nagyon sikerült, de azért jó néhány helyen voltunk, és nagyon élvezem ezt a pörgést. Továbbra is tetszik a város, bár nyilván egy viszonylag szűk részén mozgunk. És igen, eddig minden nap esett az eső, de a fura, hogy nem zavar, van esernyő, van kabát, ez meg csak víz. :) És azért a Napot is láttuk párszor, úgyhogy egyelőre jól elvagyok.
Élvezem a metrózást, bármilyen bonyolultnak is tűnt elsőre, azért van benne logika, mondjuk nyilván segít Gábor tájékozódási képessége, majd akkor ugrik a majom a vízbe, mikor szerdán már külön-külön kell mennünk, mert neki is kezdődik a suli. Annyira várom már azt is, mert az megint egy vízválasztó lépés lesz, végre az is beélesedik, és remélem mindketten gyorsan megtaláljuk a helyünket, hogy aztán gőzerővel építhessük az életünket.
Néha utólag jutnak eszembe részletek, vagy akkor sem, mert annyira sok az élmény, az újdonság, hogy csak kavarog minden a fejemben, de összességében nagyon jól érzem magam, nagyon jól sikerült az első 2 nap, boldog vagyok, hogy meghoztam ezt a döntést, és most együtt vagyunk itt. Teljesen más megvilágításba helyez mindent, és ez nagyon felszabadító érzés.


2013. szeptember 11., szerda

2. Nap

Elnézést, hogy a címeket nem cifrázom túl... :)
Ma elég hatékonyak voltunk, aminek hála  már hulla fáradtak vagyunk, úgyhogy rövid leszek. Egyúttal kérem mindenki türelmét a fél órás skypeolásokig, talán hétvégére már rendeződnek a soraink. Egyelőre a lakás keresés és az interjúk minden időnket kitöltik. 
Ma egy Broadmoor kaliberű, talán 2x-3x drágább szállodában kezdtem, próba órákra megyek kedden, gyönyörű, nagyon menő, de nem full time, nem garantált a 40 óra. A másik egy francia étterem, szintén menő helyen, nagyon szimpatikus az egész, szerdán megyek próbára.
Néztünk két lakást is, mindkettô tök jó, jó környèken, jó árakon, holnap még folytatjuk a reggeli interjúm után, ami a Sohoban lesz.
Minden ok, aggódni nem kell, amint lesz idő, jelentkezem bővebben is. 
Imádjuk egymást, eszünk, alszunk is, az élet szép! :)))
Jó éjt!

Ja, ettünk fish&chipset, ittunk csapolt Guinesst és cidert. :)